Bristol City: külön honlapon vezetik, mikor kaptak legutóbb büntetőt

M. M.M. M.
2023.01.16. 10:48
null
A Bristol City szurkolói (fotó: Getty Images)
A Bristol City panaszt nyújtott be a hivatásos játékvezetőket tömörítő szervezetnél Angliában (PGMOL), mivel a csapat 15 hónapja nem kapott büntetőt tétmérkőzésen. E tény a szurkolók figyelmét sem kerülte el...

Komoly aggodalommal tölti el a Bristol City menedzserét, Nigel Pearsont, valamint a csapat szurkolóit, hogy a csapatnak már jó ideje nem fújnak be tizenegyest a játékvezetők. A szurkolók még egy weboldalt is létrehoztak, amelyen számon tartják azt, hogy mennyi idő telt el az utolsó büntetőjük óta, illetve az eddigi utolsó és az azt megelőző tizenegyes között.

Ez alapján kiderül, hogy Nagy Ádám korábbi csapata 435 napja nem rúghatott tizenegyest, azt megelőzően pedig 287 napot kellett várniuk arra, hogy egy játékvezető büntetőrúgást ítéljen az együttes javára. A legutóbbi tizenegyest 2021. november 6-án Chris Martin végezhette el – sikeresen – a Coventry City elleni bajnoki mérkőzésen.

Nigel Pearson a gárda Swansea elleni FA-kupa-mérkőzését követően fakadt ki, és azóta a klub panaszt nyújtott be a PGMOL-nél (Hivatásos Játékvezetők Szakszervezete). „A tizenegyesek meg nem ítélése érthetetlen. Ez aggasztó a játékra és csapatunkra nézve. Amikor visszanéztem a két tizenegyesgyanús esetet az első félidőből, a bírók nevében szégyelltem magam” – zárta mondandóját Pearson.

Legfrissebb hírek

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Marco Rose lesz nyártól Tóth Alexék vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.20. 18:55

Megnyerte az Arsenal elleni csúcsrangadót, szerdán élre állhat a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.04.19. 19:25

Nem játszott jól, de fontos győzelmet aratott a Manchester United a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.18. 22:55

Casemiro fejese kevés volt, Okafor duplájával a Leeds legyőzte a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2026.04.13. 22:55

A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.12. 19:26

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00
Ezek is érdekelhetik