Arsenal: egy szezon után távozhat a 41 milliós védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 10:40
Egybehangzó sajtóértesülések szerint elhagyhatja a Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgócsapatát Shkodran Mustafi.

A helyi média már több napja arról cikkez, miszerint a 19-szeres német válogatott védő mindenben megegyezett az Internazionaléval, és szívesen folytatná a pályafutását Olaszországban.

Most a brit lapok arról számoltak be, hogy Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nem is zárkózik el Shkodran Mustafi eladásától, az „ágyúsok” menedzsere ugyanis még a német távozása után is „elég mélynek” véli a gárda hátsó tengelyét.

Az Inter állítólag először csak kölcsönvenné Mustafit, és amennyiben a felek elégedettek lesznek egymással, a milánói együttes 40 millió euróért végleg megvásárolhatná a játékost, akit 2016 nyarán 41 millió euróért szerződtetett az Arsenal a Valenciától.

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
39 perce

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
13 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
15 órája

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik