Arsenal: az „ágyúsok” ikonja Sánchez helyében távozna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 15:15
Ian Wright, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal ikonja elmondta, ha ő Alexis Sánchez helyében lenne, elhagyná az „ágyúsokat”.

Az 53 esztendős Ian Wright szavaira nem árt odafigyelni, hisz a korábbi angol válogatott támadó pályafutása egy részét épp az Arsenalnál töltötte – 1991 és 1998 között volt az „ágyúsok” játékosa, ezalatt 221 mérkőzésen lépett pályára, s összesen 128 gólt szerzett.Ian Wright szavaira nem árt odafigyelni, hisz a korábbi angol válogatott támadó pályafutása egy részét épp az Arsenalnál töltötte – 1991 és 1998 között volt az „ágyúsok” játékosa, ezalatt 221 mérkőzésen lépett pályára, s összesen 128 gólt szerzett.

Wright nem köntörfalazott, amikor az Alexis Sánchez körül kialakult helyzetről kérdezték: az ikon azt mondta, ő a chilei játékos helyében távozna a klubtól!

„Nem túl biztató, ami a csapat és Sánchez között folyik. Van egy olyan érzésem, hogy az ügynöke elég elfoglalt lehet – vélekedett sokat sejtetően Wright. – Szégyen, ami körülötte történik, mert egyértelműen ő az »ágyúsok« legjobbja, épp ő az, akinek a kívánságait lesnie kellene az Arsenalnak, akit mindenben segítenie s támogatnia kellene a klubnak.”

„Ha megnézem, hogy mostanában alig játszik, az edzésről elviharzik, hát, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy pusztán a pénz elegendő lesz ahhoz, hogy az Arsenal megtartsa. Ha Alexis helyében lennék, valószínűleg elhagynám az együttest, mert az, ami most a klubnál megy, nem épp az, amiért Sánchez a csapathoz szerződött, gondolok itt például a negyedik helyezésekre. Minden jel arra utal, hogy már nem érzi jól magát a gárdánál, nekem úgy tűnik, szeretne elmenni.”

Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:43

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:41

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
2025.12.03. 07:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16
Ezek is érdekelhetik