Arsenal: áll a bál, megtagadta az utazást a csapatkapitány!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.07.11. 12:33
null
Laurent Koscielny úgy döntött, inkább nem utazik a csapattal az Egyesült Államokba (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal a hivatalos honlapján tájékoztatta a csapat szurkolóit, hogy Laurent Koscielny megtagadta a csapattal való elutazást az idény előtti amerikai felkészülési tornára.

 

A londoni klub közleményt adott ki, melyben csalódottságukat fejezik ki a játékos döntésével kapcsolatban.

„Csalódottak vagyunk Laurent tette miatt, amely szembemegy a világos utasításainkkal. Bízunk benne, hogy megoldódik az ügy, további tájékoztatást nem adunk ezen a ponton” – olvasható a rövid kommünikében.

Az Arsenal hamarosan megkezdi tengerentúli túráját az Egyesült Államokban, ahol többek között a Colorado Rapidsszal, a Bayern Münchennel, a Fiorentinával és a Real Madriddal is megmérkőzik.

A 33 éves védő – aki egyébként az „ágyúsok” csapatkapitánya – tavaly decemberben tért vissza a pályára súlyos sérülése után, attól kezdve pedig alapemberként számított rá Unai Emery.

Koscielny szerződése 2020 nyaráig érvényes, ám egyes pletykák szerint mindenképp váltani szeretne, legszívesebben pedig hazájába, a francia élvonalba térne vissza – a BBC ezzel kapcsolatban arról ír, hogy a védő néhány napja azt kérte az Arsenaltól, bontsa fel a szerződését, ám az angolok ezt visszautasították, Koscielny ezért határozott úgy, hogy nem tart csapatával Amerikába.

Arsenal FC on Twitter

Club statement on Laurent Koscielny


Legfrissebb hírek

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
52 perce

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
9 órája

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik