Arsenal: a bosnyák védő kölcsönben visszatért a Schalkéhoz

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 18:50
null
Kolasinac a következő fél évet a Schalkénál tölti kölcsönben (Fotó: AFP)
A német Bundesligában sereghajtó Schalke labdarúgócsapata az idény végéig kölcsönvette korábbi játékosát, Sead Kolasinacot az Arsenaltól – számolt be róla a két klub a hivatalos honlapján az óév utolsó napján.

 

A 27 éves bosnyák-német balhátvéd 2017 nyarán a gelsenkircheni klubtól igazolt az Arsenalhoz, amelyben eddig 113 tétmérkőzésen lépett pályára, ebben az idényben azonban mindössze kilenc meccsen szerepelt – a Premier League-ben csak egy alkalommal –, így a rendszeres játéklehetőség reményében fél évre visszatért a Schalkéhoz.

A német klubnak nagy szüksége van az erősítés(ek)re, hiszen 13 forduló után nyeretlenül sereghajtó a Bundesligában.

Az Arsenal honlapjának beszámolója szerint a kölcsönszerződés január 4-étől lép életbe, így Kolasinac a „királykékek” Hertha elleni szombati bajnokiján még nem játszhat.


Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik