Hiába az emberelőny, nem tudott győzni a Liverpool az Arsenal ellen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 20:35
null
Döntő momentum? (Fotó: AFP)
Az angol Ligakupa elődöntőjének első felvonásán a Liverpool gól nélküli döntetlent játszott az Arsenallal. Visszavágó egy hét múlva, ha minden igaz.


ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Liverpool–Arsenal 0–0
Liverpool,Anfield.V:Oliver
Liverpool:
Alisson – Alexander-Arnold (N. Williams, 76.), Matip (J. Gomez, 76.), Van Dijk, Robertson – Fabinho (Oxlade-Chamberlain, 76.), Henderson, Milner (C. Jones, 63.) – Minamino, Firmino, D. Jota.Menedzser:Jürgen Klopp
Arsenal:Ramsdale – Cédric (Chambers, 11.), White, Gabriel Magalhaes, Tierney – Lokonga, G. Xhaka – Saka (Tavares, 81.), Lacazette, Martinelli – Nketiah (Holding, 28.).Menedzser:Mikel Arteta
Kiállítva:G. Xhaka (24.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Elhalasztott mérkőzésen fogadta az Arsenalt a Liverpool, nem akármilyen előzmények után: e Ligakupa-elődöntő első felvonását január 6-án rendezték volna, ám Jürgen Klopp együttese a csapatnál azonosított koronavírus-fertőzöttek nagy száma miatt kérvényezte, hogy később játsszák le a találkozót. A kérést a rendező English Football League elfogadta, de azután nagy vihart kiváltva kiderült, hogy több liverpooli teszt is „álpozitív” lett, a riválisoknak nyilván nagyon nem tetszett, és sandaságokat gyanítottak.

A sérültek és koronavírusosak mellett Naby Keita, Mohamed Szalah és Sadio Mané az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel, a londoniaktól Nicolas Pépé, Mohamed el-Neni és Thomas Partey jár hasonló cipőben. Felépült Klopp pár sérültje, de nagyon nem ment csapatának, az ellenfél kapusának, Aaron Ramsdale-nek a 92. percben kellett először védenie, de vetődnie akkor sem kellett.

Pedig nagyon figyelmetlenül védekeztek a londoniak, a mérkőzés elején kétszer is majdnem öngólt vétettek, majd Ramsdale rúgatott kis híján gólt Diego Jotával, de megúszták. Még az is belefért, hogy Granit Xhaka a 24. percben kiállíttassa magát, hogy Bukayo Saka ziccert rontson, mert így sem kapott ki az Arsenal.

Köszönhetően főleg Minamino Takuminak, aki előbb a kapu mellé lőtt az ötös bal sarka elől, majd az Arsenal-védelem rövidzárlata után öt méterről nem volt képes a kapuba találni, holott már csak egy ember volt előtte, és az is a gólvonalon állt.



A párharc győztesére a Chelsea vár,visszavágó egy hét múlva. A tervek szerint.

PERCRŐL PERCRE


Az elhalasztott első felvonás – amelyből visszavágó lett – időpontja január 20-a lehet.

90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc
Ramsdale ismét rosszul jön ki, rossz helyre is üti végül a labdát Jota fejéről, Williams a 16-os jobb sarka elől a kapu túlsó alsó sarka mellé lő, de egyébként is blokkol Holding.

90+2. perc Curtis lő kissé balról, 14 méterről a kapusba.

Öt perc a ráadás!

89. perc KIMARAD! Jota ad be jobbról, Ramsdale és két védő összeszalad, Minaminóé a labda, aki öt méterről lőhet jobbal, csak White áll a kapuban, a gólvonalon... a japán képes a léc fölé pazarolni a ziccerét!

88. perc Ismét Williams ad be jobbról, jobbal, Tavares az ötösről a berobbanó Jotába rúgja a labdát, amely a bal sarok mellé csorog.

84. perc Williams jobb oldali beadása kapuscsemege.

Saka nevéhez fűződik a mérkőzés egyetlen olyan lövése, amelyik kaput talált...

81. perc Nuno Tavares be, Saka le.

Más idők... 1998-ban a Brad Friedel – Phil Babb, Steve Harkness, Jamie Carragher, Stig Inge Björnebye – Jason McAteer (Michael Thomas, 54.), Öyvind Leonhardsen, Paul Ince, Steve McManaman – Michael Owen, Karl-Heinz Riedle féle Pool Ince (2), Owen és Leonhardsen góljával nagyon elverte az Alexander Manninger – Lee Dixon, Stephen Bould, Matthew Upson, Gilles Grimandi – David Platt, Ray Parlour (Patrick Vieira, 65.), Stephen Hughes, Boa Morte – Ian Wright (Nicolas Anelka, 65.), Christopher Wreh (Alberto Méndez, 70.) féle Arsenalt.

79. perc Henderson távolija távolról sem veszélyes.

Nem megy ma neki. Pedig Diogo Jota előző 7 meccsén 5 gólt szerzett az Arsenal ellen.

78. perc
Saka lesérült, Tavares leöltözik... majd vissza, mert nem lesz csere mégsem.


76. perc Joe Gomez Matipot, Alex Oxlade-Chamberlain Fabinhót, Neco Williams Arnoldot váltja.

72. perc Gabriel kap sárga lapot Jota megrúgásáért.

71. perc KIMARAD! Tierney balról remekül ad be középre, hat méterről Saka azonban a jó ütemben, bátran a kivetődő kapusba lő ballal. Mekkora helyzet maradt ki? Nagy.

67. perc Jones passzát az ötös bal sarka elől Minamino a kapu túlsó alsó sarka mellé vágja ballal!

66. perc Alisson rúgja el a labdát Lacazette elől, Martinelli lapos indítását követően. Ez a kapus első mérkőzése a Ligakupában!

63. perc Curtis Jones be, Milner nagyot harcolt, elfáradt.

Minamino Takumi 6 gólt lőtt 5 meccsén e sorozatban, 75 percenként talált be. Csak egy meccsén nem lőtt gólt: tavaly, az Arsenal ellen.

57. perc Firmino és Minamino variál a 16-os előtt, picit pontatlan a brazil passza, ennyi éppen elég Holdingnak.

57. perc Saka nagyon gyors, Andrew Robertson csak lerántani tudja. Sárga lap.

50. perc Van Dijk Lacazette-be lő egy előrevágott labdát, Saka lőhet jobbal 12-ről, kissé jobbról, de blokkol az ötös előtt még Matip!


48. perc Minamino balról ballal majdnem a hosszú felsőbe ível, Ramsdale vetődve biztosított.

46. perc Egy pocsék Van Dijk-passzal.

46. PERC FOLYTATJUK!

Nem ment lövés a kapukra....


Forrás: Weltfussball

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Az Arsenal a sorozat leggólerősebb csapata, 16 góllal, Eddie Nketiah (5) eddig a legjobb góllövő. Nketiah e sorozatban karrierje alatt 10 meccsen 10 gólt lőtt, 70 percenként egyet.

41. perc Martinelli beadása a kapusé.

2016 óta piros lapban ő a menő az élvonalban!


41. perc
Saka jobb oldali beadását Matip a kapuja fölé menti, szöglet.

Klopp tátott szájjal, mereven néz maga elé...

37. perc Firmino emel vissza Van Dijk passza után Matip elé, az ötösön ment előle az utolsó pillanatban Gabriel.

A Liverpool csak 1-et bukott el az Arsenal elleni legutóbbi 8 hazai Ligakupa-meccséből, azt 6–3-ra, amikor Júlio Baptista négy gólt szerzett.

37. perc Lelkesen védekezik a londoni csapat, nem eléggé kreatív a liverpooli fél. Most kellene egy karmester.

33. perc Óriási fölényben a Pool, helyzetek nélkül. Arnold beadása is igen rossz.

28. perc Rob Holding be, Nketiah le, ék helyett bekk.

26. perc Arnold jobbal 21 méterről a sorfalba rúgja a szabadrúgást. A kipattanót meg a jobb felső mellé szúrja, méterekkel.


24. PERC GRANIT XHAKA KIÁLL, Robertson ível balról keresztbe Jota felé, a 16-os előtt Xhaka menteni akar, de mellkason rúgja csak a portugált.

20. perc Lokonga nyakon veri Milnert légi párharc címén, ápolás.

E két csapat előző 5 Ligakupa-meccse összesen 28 gólt hozott, de úgy, hogy volt közötte egy nulla nulla is.

19. perc Lacazette lő jobbal a léc fölé, jó 31-ről.

13. perc ÖNGÓLHELYZET, Jota bal oldali beadását a bevetődő, Firmino elő mentő White hétről nem sokkal csúsztatja a bal alsó sarok mellé!

12. perc HELYZET, Gabriel hazaadását Ramsdale odaadja Hendersonnak, aki kisodródik jobbra, jobbal éles szögből lő, de véd a visszavetődő kapus.

11. perc Calum Chambers áll be.

10. perc Robertson ráesik véletlenül Cédric derekára, ápolás, csere lesz.

Sorozatban harmadszor találkozik e két csapat a sorozatban, előzőleg mindketten 11-esekkel mentek tovább, egyszer-egyszer.

8. perc Van Dijk és Martinelli összerúg, keményen, de nincs bajuk.

6. perc Jota bal oldali beadását nem éri el fejjel középen Firmino, de les.

5. perc Saka indítása hosszú picit Nketiahnak, jő Allison. Gabriel lő majdnem öngólt aztán hazaadásból... Szöglet.

3. perc Folytatja.

2. perc Nketiah támadja agresszíven a kapust, szabadrúgás. És Cédricet kell ápolni máris, a jobb lába fáj.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek tiszta szürkében.

A vendégektől Nicolas Pépé, Mohamed el-Neni és Thomas Partey ANK-zik.

Klopp: kedvenc ellenfél


Egy kis örökmérleg: 234 találkozó, 91 poolos és 79 arsenalos sikerrel, 342, ill. 297 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Liverpooltól az Arsenalhoz:

1991, Jimmy Carter, 575.000 euró
1963, James Furnell, 25.000
Az Arsenaltól a Poolhoz:
2017, Alex Oxlade-Chamberlain, 38 000 000
1991, Michael Thomas, 225.000
1974, Ray Kennedy, 200.000
1964, Geoff Strong

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Thiago Alcántara, Harvey Elliott, Nathaniel Phillips és Divock Origi sérült vagy beteg, a vendégektől Martin Ödegaard, Emile Smith Rowe, Tomijaszu Takehiro és Pierre-Emerick Aubameyang maródi.

A hazaiak a hétvégén könnyedén jutottak túl alsóbb ligás ellenfelükön (Shrewsbury 4–1) a FA-kupában. Előtte a Chelsea otthonából léptek meg egy ponttal az év első bajnokiján. Az Arsenalnak eddig nem sok jóban volt része 2022-ben. Már január elsején vereséget szenvedett, 2–1-re kapott ki a Manchester Citytől odahaza a PL-ben, míg múlt vasárnap a másodosztályú Nottingham ejtette ki a FA-kupából. Liverpool–Arsenal 2019–2020: 3–1, 1–2, Ligakupa: 5–5 (11-esekkel: 5–4), 2020–2021: 3–1, 3–0, Ligakupa: 0–0 (11-esekkel 4–5), Szuperkupa: 1–1 (11-esekkel 4–5), az ősszel: 4–0 Mérleg: 7–4–2

Jürgen Klopp szerdai sajtótájékoztatóján ugyanakkor beszámolt róla, hogy Alisson és Trent-Alexander Arnold is visszatért az edzésekhez, valamint Andy Robertson is kiheverte a hétvégén elszenvedett apróbb sérülését. „Egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre, nem szabad abból kiindulni, hogy a legutóbbi bajnokin négy nullára nyertünk ellenük – nyilatkozta a liverpooliak menedzsere. – Mikel Arteta kiváló munkát végez az Arsenalnál, a csapat egyre jobban összeáll a keze alatt. Bátran ad lehetőséget a fiataloknak, akik Alexandre Lacazette-tel kiegészülve veszélyesek a kapu előtt, és az utóbbi hónapokban sokat fejlődtek. Nem örülök, hogy a párharcot idegenben zárjuk, de persze izgatottan várom, mire megyünk a londoniakkal.”

A halasztás ugyanakkor kis kellemetlenséget is okozott a Liverpoolnak, az eredeti kiírással ellentétben hazai pályán kezd a csapat, és a visszavágót idegenben kell megvívnia. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy fontos játékosok hiányoznak az együttesből. Naby Keita (Guinea), Mohamed Szalah (Egyiptom) s Sadio Mané (Szenegál) az Afrika-kupán vesz részt, igaz, ők a múlt héten sem léphettek volna pályára, miközben többen is sérüléssel küzdenek.

Szalah 2017-ben igazolt az AS Romától a Liverpoolhoz, 229 tétmeccsen 148 gólt szerzett azóta az angol csapat színeiben és a többi között bajnoki címet, valamint Bajnokok Ligáját nyert a klubbal. Ebben az idényben 20 bajnokin 16 gólja és 9 gólpassza van – ezzel a Premier League góllövőlistájának élén áll. Mivel Szalah a következő hetekben az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel, találatai száma egy darabig biztosan nem fog nőni az angol élvonalban.

„Maradni akarok, de ez az ügy nem az én kezemben van. A klubon múlik – mondta a 29 esztendős egyiptomi szélső. – Tudják, mit szeretnék. Nem kértem semmi őrültséget. Ötödik éve vagyok itt. Jól ismerem a klubot. Szeretem a szurkolókat és ők is szeretnek engem, de az adminisztratív feladatokért nem én felelek.”

Az ősz egyik slágertémája volt az angol sajtóban Mohamed Szalah esetleges szerződéshosszabbítása. A Liverpool egyiptomijának még másfél év van hátra a jelenlegi kontraktusából – az új megállapodás részeként pedig állítólag 500 ezer fontos heti fizetést szeretne kapni. A GQ Magazine által idézett támadó konkrét összeget nem említett, de állítja, nem kért őrültségeket a hosszabbítás feltételeként.

A Liverpool támadója, Mohamed Szalah kijelentette, úgy érzi, nem rajta múlik, hogy még nem született meg a megállapodás a liverpooli szerződés meghosszabbításáról.


A „vörösök” Arsenal elleni Ligakupa-párharcának első meccsét így most csütörtökön játsszák, elhalasztott első felvonás – amelyből így visszavágó lesz – időpontja pedig január 20-a lehet.

Az Evening Standard beszámolója szerint az EFL-nél nem látnak okot arra, hogy vizsgálják a halasztás körülményeit. A szervezet álláspontja szerint a Liverpool minden szükséges dokumentumot benyújtott a kérelme alátámasztásához, és mivel az edzőközpontja is zárva volt, hiába bizonyultak utólag tévesnek a tesztek, úgy járt el a csapat és az EFL is, ahogyan az adott információk birtokában szükséges volt.

A liverpooli halasztás már eleve nagy hullámokat vetett Angliában: az előző idényben bravúrosan szereplő Leyton Orient például azt sérelmezte, hogy tavaly annak ellenére is muszáj lett volna játszaniuk, hogy a rivális Tottenham által fizetett tesztjeik a mérkőzés előtt néhány órával a fél keret fertőzöttségét állapították meg – mivel a meccs elmaradt, a Spurst hozták ki továbbjutónak az EFL-ben.

A lap felhívja a figyelmet, a brit egészségügyi szolgálat, az NHS korábban közzétett adatai szerint a Liverpool által alkalmazott gyorstesztek (LFD) 99.97 százalékban helyesen mutatnak valakit pozitívnak, a tesztcsík hiányossága inkább abban mutatkozik meg, hogy sokszor negatív eredményt hoz fertőzöttség esetén is.

A The Athletic beszámolója szerint több angol csapat is teljes körű kivizsgálást vár, s nemcsak amiatt, mert gyanúsnak találják, hogy hirtelen egy klubnál ilyen arányban születtek hamis pozitív teszteredmények, hanem amiatt is, hogy vajon a Liverpoolnál mikor értesültek a lehetséges hibáról: vajon az Arsenal elleni csütörtöki meccs kezdési időpontja előtt?

Néhány nappal később aztán a német menedzser már arról számolt be, egyetlen kivétellel minden teszt fals pozitív volt. A csapatok vizsgálatot sürgetnek a történtek miatt, de az EFL szerint erre nincs szükség, elvégre a csapat edzőközpontja így is, úgy is zárva volt: a téves tesztek ellenére sem folyhatott így normális munka.

Az Angol Ligakupa elődöntőjében az egyik ágon a Chelsea és a Tottenham csap össze egymással, míg a másikon az Arsenal és a Liverpool. Mint arról beszámoltunk, a Liverpool halasztási kérelmet nyújtott be a megnövekedett koronavírusos esetek miatt, és meghallgatásra talált.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A LIVERPOOL–ARSENAL LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik