Angol Ligakupa: Engem lehet hibáztatni, Kepát nem – Tuchel

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 08:11
null
Thomas Tuchel becserélte Kepát a párbajra (Fotó: Getty Images)
A Liverpool nyerte meg az angol Ligakupát, mivel a vasárnapi döntőben tizenegyespárbajban legyőzte a Chelsea-t. Jürgen Klopp és Thomas Tuchel egyaránt a csapata kapusával foglalkozott a nyilatkozatában.

 

A londoniak a kétszer tizenöt perces ráadás hajrájában becserélték a spanyol Kepa Arrizabalagát Édouard Mendy helyére, hogy a tizenegyespárbajban ő álljon a Chelsea kapujában. Tavaly nyáron az európai Szuperkupán a Villarreal ellen is így tett Thomas Tuchel, akkor Kepa két védésével az angol együttes megnyerte a találkozót. Ezúttal Kepa egyszer sem hárított, sőt a 11. körben a kapu fölé rúgta a labdát.

„Természetesen sajnáljuk Kepát – idézi a Sky Sports Thomas Tuchelt, a Chelsea német menedzserét. – Igazságtalan, hogy pont ő hagyta ki az egyetlen tizenegyest, de nem hibáztatjuk. Én hozok döntéseket, utólag nem változtathatok rajtuk. Nem tudjuk, mi történik, ha Mendy maradt volna a kapuban. Engem lehet hibáztatni, Kepát nem. A kapuscsere olykor bejön, néha nem. Ilyen az élet labdarúgóedzőként.”

„Nem először cseréltünk kapust a párbajra, Kepa kicsivel jobb a tizenegyesek kivédésében, ezért döntöttünk így. Rendkívül ritka, hogy mind a tizenegy játékosnak rúgnia kell. Remélem, emiatt senkinek sem lesznek álmatlan éjszakái, főleg Kepának nem. Ilyen egy döntő, az egyik csapatnak veszítenie kell. Fantasztikus mérkőzést játszottunk egyébként” – tette hozzá a 48 éves szakember.

Jürgen Klopp elégedett volt Kelleher teljesítményével (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp elégedett volt Kelleher teljesítményével (Fotó: Getty Images)

A Liverpoolban a 23 éves ír válogatott, Caoimhín Kelleher védett. A tizenegyespárbajban ő sem tudott védeni, az utolsó körben viszont eredményes volt.

„Számomra Alisson Becker a világ legjobb kapusa, Kelleher pedig a világ legjobb második számú kapuvédője – így a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp.– Hihetetlenül jól teljesített a meccsen. Egy második számú kapus élete nem könnyű, készen kell állnia, amikor kell. Legalább két óriási bravúrja volt. Bizonyította, hogy jól döntöttünk, amikor őt neveztük a kezdőcsapatba. A párbajban is megmutatta, mit tud.”

„A profi futballban is kell, hogy legyen hely az érzelmeknek. Egy fiatal játékosnak megadjuk az esélyt a Ligakupában, a döntőben nem mondhatom, hogy nem ő véd. Amellett, hogy profi edző vagyok, elsősorban emberi lény is. Örülök, hogy jól alakult a döntő, Kelleher megérdemelte. Az edzőközpontunkban az egyik falon a klubbal trófeát nyerő kapusok névsora áll. Mondtam neki, ha nyerünk, felkerül a neve. Így kell lennie” – fejezte be mondandóját az 54 éves német tréner.

A Liverpoolnak ez volt a kilencedik Ligakupa-győzelme, amivel új rekordot állított fel, s megelőzte a nyolc elsőségnél tartó Manchester Cityt. A „vörösök” ezt megelőzően 2001-ben (a Birmingham City ellen) és 2012-ben (a Cardiff City ellen) nyerték meg tizenegyesekkel a sorozatot. Kloppnak ez volt az első angliai kupasikere a Poollal.

ANGOL LIGAKUPA
DÖNTŐ
Chelsea–Liverpool 0–0 – tizenegyesekkel 10–11
London,
Wembley Stadion, 85 512 néző. Vezette: Attwell
Chelsea:
É. Mendy (Kepa, 119.) – T. Chalobah, Thiago Silva, Rüdiger – Azpilicueta (R. James, 57.), Kanté, Kovacic (Jorginho, 106.), Marcos Alonso – Mount (R. Lukaku, 73.), Havertz, Pulisic (Werner, 73.). Menedzser: Thomas Tuchel
Liverpool: Kelleher – Alexander-Arnold, Matip (Konaté, 91.), Van Dijk, Robertson – Henderson (Elliott, 80.), Fabinho, N. Keita (Milner, 80.) – Szalah, Mané (Diogo Jota, 80.), Luis Díaz (Origi, 97.). Menedzser: Jürgen Klopp

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik