Anglia: elutasították Adam Johnson fellebbezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 12:12
Adam Johnson fellebbezését elutasították, a labdarúgóra szexuális bűncselekmény elkövetéséért kiszabott hatéves börtönbüntetés érvényben maradt.

A Sunderland korábbi szélsője mind az év elején született ítélet, mind a büntetés mértéke ellen fellebbezést nyújtott be, és testvére, az elutasítás tényéről a Twitteren beszámoló Faye kijelentette: a kedvezőtlen verdikt ellenére folytatja harcát.

„A fellebbezés érdekében a Facebookon létrehozott oldalamat is eltávolították, de hamarosan újra elérhető lesz. Köszönet a napi rendszerességgel érkező támogató üzenetekért, sokat jelentenek, segítenek folytatni a harcot” – írta a testvére ártatlanságában töretlenül hívő Faye.

Mint ismert, Johnsont azért ítélték el, mert szexuális bűncselekményt követett el egy 16 év alatti tinédzser terhére, aki a bíró indoklása szerint súlyos lelki megrázkódtatást élt át. A játékos a februári tárgyaláson csak részben ismerte el a vádiratban foglaltakat, és jelezte: fellebbezést nyújt be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik