Anglia: egy PL-klub féléves szerződést kínált Eriksennek – sajtóhír

M. D.M. D.
2022.01.17. 13:09
null
Christian Eriksen minden bizonnyal fontolóra veszi majd a Brentford állítólagos ajánlatát (Fotó: AFP)
Az Athletic információi szerint a labdarúgó Premier League-ben szereplő Brentford féléves szerződést ajánlott a futballpályára visszatérni szándékozó Christian Eriksennek.

 

Mint ismert, a 29 éves dán középpályás jelenleg szabadon igazolható, miután az Inter tavaly decemberben szerződést bontott vele, mert Olaszországban már nem játszhatott volna a szervezetébe ültetett szívritmus-szabályzóval.

Eriksen a minap elmondta, életmentő műtétje után készen áll a visszatérésre, de eddig nem lehetett olvasni konkrét híreket arról, hol folytathatja a pályafutását. A múlt héten a brit sajtóban már felreppent, hogy a Tottenham korábbi játékosának ajánlatot tehet egy Premier League-klub, hétfőn pedig nyilvánosságot látott, hogy ez az egyesület a Brentford lehet, amely újoncként jelenleg a 14. helyen áll a táblázaton, tízpontos távolságra a kiesőzónától.

A nyugat-londoni alakulat az Athletic értesülései szerint fél plusz egy éves szerződést kínált Eriksennek, aki a Spurs színeiben 2013 és 2020 között összesen 226 PL-meccsen szerepelt.

A dán labdarúgó menedzsere, Martin Schoots nemrégiben úgy fogalmazott, ha Eriksen újra Angliában futballozna, az olyan lenne, mint ha hazatérne.

Legfrissebb hírek

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
17 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
19 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
22 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust

Angol labdarúgás
2026.08.29. 08:24