KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN 2020.11.03 10:00 Frissítve: 2020.11.04 11:21

A PL legjobbjai (7.): frusztrációja juttatta csúcsra, majd taszította is le onnan – Roy Keane

Problémás gyerekből problémás ikon lett. Hogy megérte-e? Tízből kilenc United-drukker biztos igent mond. És Sir Alex Ferguson is. A The Athletic munkatársai a 2020–2021-es angol labdarúgóidény rajtja előtt megválasztották a Premier League 1992 óta íródó történetének hatvan legjobb futballistáját. A top tizenötöt, a lista élmezőnyét a Nemzeti Sport Online-on is bemutatjuk, a legújabb epizódban a Manchester United óriási teherbírású, ám lobbanékony természete miatt sokszor a saját csapattársai által is félt középpályásával, Roy Keane-nel. Portré.

Roy Keane hét bajnoki címet nyert a Manchester Uniteddel (Fotó: Getty Images)

 

Lehet, én vagyok túl fiatal, és csupán annyi a hiba, nem láthattam fénykorában játszani. De az igazat megvallva, Roy Keane-t sosem tudtam hová tenni. Egy mindig nagyot mondó, odaszólogató, passzív-agresszív, de sokszor inkább egyszerűen csak agresszív figurának tűnt azon megnyilvánulásaiban, amelyekkel szakkommentátori szerepkörében találkoztam. Persze nem vitatom, minden jó csapatba kell egy kidobó jellegű, pokróckemény, ütköző-favágó középpályás, aki nem fél bepiszkítani a kezét, ha a játékhelyzet – a győzelem – ezt kívánja.

Mégis tetszett az ötlet, hogy Roy Keane-ről írjak portrét, ennek pedig két oka van. Egy: kihívás. Kettő: olvastam Sir Alex Ferguson önéletrajzi kötetét. Utóbbiból pedig megragadt, hogy Keane-nek önálló fejezet jutott. Tehát – mielőtt leültem volna a gép elé – fogtam a polcon pihenő könyvet, felcsaptam a tartalomjegyzéket, majd elolvastam az ír fenegyerekből lett klubikon fejezetét.

„Roy energikus, rámenős játékos volt, ugyanakkor finom érzéke volt a focihoz és a taktikához. Neki volt a legtöbb szava az öltözőben, amikor együtt dolgoztunk. Sok terhet levett a vállamról, és biztosította, hogy az öltözőben mindig magas szinten maradjon a motiváltság. Egy menedzser sohasem mondhat le az effajta segítségről” – idézi Ferguson gondolatait a 2013-ban a Partvonal Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet.

Roy Keane napjainkban (Fotó: AFP)

Keane mellett összesen öt játékos kapott még önálló fejezetet a könyvben: David Beckham, Rio Ferdinand, Cristiano Ronaldo, Ruud van Nistelrooy és Wayne Rooney. S talán Ryan Giggs is kapott volna, ha „A 92-esek” című fejezet jelentős része nem róla szól épp. Kijelenthetjük: elit.

„Ahhoz, hogy megértsd Keane helyét a ranglistán, mint a Premier League-korszak egyik igazi óriása, meg kell értened nemcsak azt, micsoda hatást váltott ki az angol futballban a Nottingham Forrestnél töltött három és a Manchester Unitedban végigjátszott 12 éve, hanem azt az utat is, amely eljuttatta őt eddig a pontig. A karrierjét belülről mardosó kétségbeesés táplálta, az, hogy bebizonyítsa mindenkinek, tévedtek vele kapcsolatban. Tinédzserként újra és újra kudarcok érték, elutasítással szembesült. Az emberek mind úgy voltak vele, túl kicsi, nem megfelelő a hozzáállása, mindig rosszkedvű, állandóan morog. S amikor mégis megkapta élete lehetőségét, megfogadta, soha többé nem engedi, hogy ez megtörténjen” – szól a The Athletic szerzője, Oliver Kay jellemzése aktuális főhősünkről.

Szóval miként is került velük egy lapra (tartalomjegyzékre) egy Corkban született munkásgyerek?

(...)

Roy Keane a Nottinghamnél, Brian Cloughtól kapta meg élete nagy lehetőségét (Fotó: Getty Images)

A SENKINEK SEM KELLŐ PROBLÉMÁS GYEREK

A mindössze 16 esztendős Roy Keane nagy álmokat szövögetett. Profi futballista szeretett volna lenni, méghozzá kedvenc angol csapatában, a Tottenhamben. Viszont hiába tűnt istenadta tehetségnek, harcias természete miatt sem csapattársaival, sem edzőivel nem jött ki jól. Sőt, úgy általánosságban véve a közösségekkel is gondja volt. Nem véletlenül utasították el több klubnál is, majd grátisz kibukott a középiskolából... Ilyen ajánlólevelek mellett sem a korosztályos válogatottakba, sem az angol topklubok próbajátékaira nem tudott bekerülni.

Hogy a tagdíjakra meglegyen a pénze, iskola és edzés között, főleg előbbi rovására dolgozni járt. Építkezéseken cipelte a cementes zsákokat, vagy ha úgy adódott, tizenöt kilométert tekert az egyik, majd a másik irányba, hogy krumplit szállítson a megrendelőknek. Hiába volt a Rockmount AFC egyik legtehetségesebb futballistája, hiába választották meg a tinédzserévei kellős közepén az Év játékosának is, a fegyelmi problémák miatt továbbra sem kapott nagy lehetőséget.

Így esett, hogy 17 évesen az ír félamatőr Cobh Ramblersnél kezdte meg felnőttkarrierjét. Egy idény után a legendás Brian Clough mégis kockáztatni mert vele: a Nottingham Forrest ikonikus menedzsere mai fejjel nézve egészen nevetséges, 47 ezer fontos átigazolási díj ellenében csábította a kétszeres BEK-győzteshez. Főleg akkor tűnik megmosolyogtatónak az összeg, ha hozzátesszük, három idénnyel később (akkori) brit rekordot jelentő 3.75 millió font ellenében állt tovább a Unitedhez.

Roy Keane brit rekordot jelentő 3.75 millió fontot ért a Man. Unitednek 1993-ban (Fotó: Getty Images)

A HÉTVÉGI MUNKA GYÜMÖLCSE

A Forrestben 21 éves koráig lejátszott 114 tétmeccse és az ezeken szerzett 33 gólja, no meg egyéb kiemelkedő teljesítménye több klub figyelmét is felkeltette. Sokáig úgy tűnt, a Blackburn Rovers vásárolja majd ki, ám mivel a klubnál abban az időben hétvégente nem dolgozott az adminisztrációs csapat, a United és Ferguson elhappolhatta Sir Kenny Dalglish elől.

„Kimondtam magamban, hogy elmegyek a Blackburnbe, mert sikerült megállapodni vele az igazolási díjról – idézte fel a sztorit egy 2015-ös FourFourTwónak adott interjúban. Tudtam, hogy a United is ott van az érdeklődők közt, de vele nem született megállapodás. Találkoztam Kenny Dalglish-sal, és péntek estére már elindultak a találgatások, de addigra mindent letárgyaltunk. Kezet ráztunk, és mindent véglegesíteni készültünk a hétvége után, amikor a klub dolgozói visszatértek hivatalukba. Ma már nem történhetne meg ilyesmi, de akkor még sokkal ártatlanabb volt a futball világa is, a Blackburn úgy érezte, mindent megbeszéltünk, én pedig visszautaztam Írországba. Vasárnap hívtak fel a Unitedtől, visszautaztam, és másnap megállapodtam velük, elhatároztam, hogy Manchesterben folytatom. Ha azt mondom, hogy Kenny Dalglish k...ára nem örült, akkor még finoman fogalmazok. Most, hogy én is menedzser vagyok, már pontosan értem, hogy miért nem.”

Az MU-ban 480 tétmérkőzést játszott le, 51 gólt szerzett, hétszeres bajnok, négyszeres FA-kupa-győztes, BL-győztes és klubvilágbajnok lett. Karrierje egyik legszenzációsabb teljesítményét talán 1996-ban a Liverpool elleni FA-kupa-meccsen hozta. Az aranyérem sorsáról Eric Cantona 85. percben született gólja döntött ugyan, de Keane mezőnymunkája, megannyi labdaszerzése és aztán passza nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy eddig húzza a United.

Egyik legnagyobb fájdalma, hogy az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőben nem léphetett pályára a Bayern München ellen. A Juventus elleni elődöntőben kulcsfontosságú gólt szerzett, utána viszont második sárga lappal kiállíttatta magát.

„Azt nem mondanám, hogy az volt a legfontosabb gólom. Az összes gólom közül, és nem szereztem több százat, azt tartják sokan a legfontosabbnak, és a United-szurkolók szemszögéből talán tényleg az volt. Amikor a sárga lapot megkaptam, az első gondolatom az volt, hogy »b.ssza meg!«. Már volt egy sárgám, és tudtam, hogy ha még egyet összeszedek, ugrik a döntő. Régebben még Jesper Blomqvistot hibáztattam a sárgáért, mert úgy éreztem, rossz passzt adott. Jöhetett volna jobban is. Ő meg azzal védekezett, hogy ügyesebben kellett volna lekezelnem. És tudjátok, mit? Igaza van” – nosztalgiázott a már említett FFT-s interjúban.

NÉHA FÉLELMETES, DE MINDIG MOTIVÁLÓ VEZÉR

„Ha Roy úgy gondolta, hogy valaki nem igyekszik eléggé, azonnal nekiesett. Sok játékos nézett szembe a haragjával, amikor elkövette ezt a bűnt, és nem volt hová elbújni előle. Én sosem éreztem úgy, hogy ez jellemhiba lenne. Az én időmben mindvégig segítették az ilyen erős személyiségek a csapat tevékenységének alakításában. Bryan Robson, Steve Bruce, Eric Cantona mind kikényszerítette a menedzser és a klub akaratát” – írta Ferguson.

Keane sokszor a saját csapattársait sem kímélte, így is igazi vezérként emlegetik (Fotó: AFP)

De nem csak a legendás menedzser hangsúlyozta a fénykorát élő Keane jelentőségét a United öltözőjében. Ryan Giggs például arról beszélt, minden elismerés mellett is alulértékelték a drukkerek az ír középpályást és azt a szerepet, amelyet a csapat életében játszott. Gary Neville azt mondta Keane-ről, „minden kétséget kizáróan a leginspirálóbb futballista, akivel valaha játszottam. Darren Fletcher szerint „a legelhivatottabb vezér és csapatkapitány, egészen elképesztő játékos” volt.

Mindig dacos, győzelemre éhes mentalitása, óriási munkabírása, illetve az ellenfél játékának remek olvasása egyidejűleg tette a kilencvenes években rendkívül domináns United nélkülözhetetlen játékosává. Az idő vasfogával azonban ő sem tudott dacolni. Kiújuló csípőproblémai egyre jobban visszafogták a teljesítményét. Ezzel azonban nem volt hajlandó szembenézni. Dacosan újra és újra ugyanazt a mindig a labdát kérő, kereső, a modern kori box-to-box középpályásokat idéző futballt erőltette.

Fel-alá futott, robotolt, kérte a labdát, építette a támadásokat, és rombolta az ellenfél akcióit. Még akkor is, amikor a United vezetői, élükön Fergusonnal rég nem ezt várták el tőle. Nem ezt, mert egyszerűen már képtelen volt visszaérni az akciók után, hogy megfelelő nívóval ellássa a védekezőfeladatait is. A skót menedzser leírása szerint ez a helyzet mind feszültebbé és feszültebbé tette Keane-t.

„Szerintem a lelke mélyén ő tudta a legjobban, hogy mi a helyzet, de egyszerűen nem volt szíve lemondani régi karizmatikus szerepéről” – vélekedett Ferguson.

Keane akcióban (Fotó: AFP)

Keane már 1995-ben sem ment a szomszédba keménységért. A Gareth Southgate megtaposásáért kapott piros lapja és büntetése volt talán az első igazi nagy botránya. A Crystal Palace elleni, paprikás hangulatú FA-kupa-elődöntőt ő maga is az egyik első fekete foltként értékelte a karrierjében – ám nem is Keane-ről beszélnénk, ha részben nem tudná felmenteni magát.

„Gareth megpróbált kettétépni. Erre már senki sem emlékszik. Megúszta egy sárgával, ma valószínűleg két hónap börtönt kapna ugyanezért. A taposással önmagam is védtem. Kicsit paprikás hangulatú meccs volt, és már kaptam egy rúgást a bokámra is. Nem szeretek megtaposni senkit, nem okoz örömet. Már Gareth-nek is elmondtam azóta, hogy minden védőnek azt javaslom, maradjon talpon” – mondta az esetről az FFT-nek.

MÍTOSZROMBOLÁS

Mindez viszont semmi az Alf-Inge Haalanddal kapcsolatos kétfelvonásos ámokfutásához képest.

Keane súlyos térdsérülést szenvedett 1997-ben, Haaland pedig színészkedéssel vádolta meg (Fotó: Getty Images)

1997-ben Keane súlyos térdsérülést szenvedett, csaknem a teljes idénye ráment a rehabilitációra. A sérülést pedig saját forrófejűségének köszönhette. A Leeds United ellen készülő United munkáját az ír középpályás botránya árnyékolta be. Keane két nappal a rangadó előtt alaposan felöntött a garatra, a történetet pedig a brit sajtó is kiszimatolta. A mulatozás olyannyira jól sikerült, hogy saját bevallása szerint sem volt teljesen fitt a találkozóra. Mégis játszott. S igen hamar összeakadt a Leeds norvég védőjével, a ma a Dortmundban futballozó Erling Haaland édesapjával. Az össze-összeszólalkozásokból, egyre keményebb párharc alakult ki, s végül Keane húzta a rövidebbet. Egy indításnál megpróbált úgy keresztezni Haalanddal szemben, hogy a norvég bekk lábát is elsodorja, viszont épp az ő lába tapadt le, a térde pedig súlyosan megsérült.

Keane az 1998–1999-es idényre ugyan visszatért, és abszolút alapembere volt a triplázó – a bajnoki címet, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is elhódító – együttesnek, de a sérülésből fakadó frusztrációját képtelen volt leküzdeni. Bosszút fogadott. A bosszú pillanata pedig négy évvel a sérülés után, 2001-ben jött el. A néhány évvel később megjelent, Angliában komoly botrányt is kavart életrajzi kötetéből tudjuk, szánt szándékkal akart alárúgni és súlyos sérülést okozni az ekkor már a városi rivális Cityben futballozó Haalandnak. A labdát nem is nézve, teljes lendületből talpalta telibe a norvég térdét-sípcsontját.

Keane szándékosan állt bosszút Haalandon 2001-ben (Fotó: Getty Images)

„Nem felejtettem el őt – vallta meg könyvében Keane. – A Manchester Cityvel játszottunk, új klubja a kiesés ellen küzdött. A meccs végéig vártam, végül már csak öt perc volt hátra. Kib.szottul belerúgtam, talán még a labda is ott volt.” Keane néhány keresetlen szót is intézett Haaland felé, aki négy évvel azelőtti incidensükkor szimulálással vádolta meg a sérült írt: „Nesze, te, seggfej! És többet ne merj gúnyolódni, hogy csak eljátszom a sérülést!

A bosszúálló rögtön tudta, mi következik: „Meg sem vártam, hogy a bíró felmutassa a piros lapot. Sarkon fordultam, és az öltözőbe mentem.

Keane-t első körben három, majd újabb két meccsre tiltották el, illetve szintén akkori rekordot jelentő 150 ezer fontos bírságot is kapott az FA-től.

Patrick Vieirával óriási párharcokat vívtak a középpályán (Fotó: AFP)

Mindez már elég lehetett volna ahhoz, hogy a United megváljon a saját szobrát döntögető, 31 esztendős játékostól, ám az utolsó csepp mégsem ez, hanem az MU 2005-ös, portugáliai edzőtábora volt a pohárban.

AZ UTOLSÓ TÁNC

Keane mondvacsinált indokokkal a csapattól külön szállt meg, a szervezést minősíthetetlennek, a manchesteriekhez méltatlannak titulálta – emiatt össze is különbözött Ferguson akkori segítőjével, a helyszínt kiválasztó Carlos Queirozzal. Ferguson állítólag többször is megpróbálta megbékíteni a két felet, ám mivel az ír hajthatatlan volt, végképp elmérgesedett a viszony a menedzser és játékosa közt is. A tempójában megkopott, mind konokabb Keane kolonccá vált az öltöző számára. De még Ferguson tekintélyével is egy évig tartott meggyőzni a teljes klubvezérkart, hogy a helyzet menthetetlenné vált.

Hiába volt sokáig Ferguson jobbkeze a United öltözőjében, a végére teljesen elmérgesedett kettejük viszonya (Fotó: AFP)

„Na mármost Roy legkellemetlenebb testrésze a nyelve. A legcsípősebb, amit csak el lehet képzelni. A világ legmagabiztosabb emberét is másodpercek alatt meg tudta semmisíteni. Aznap, amikor összevitatkoztunk, azt vettem észre rajta, hogy a szeme kezd összeszűkülni parányi fekete golyócskákká. Elég ijesztő volt látnom, pedig én Glasgow-ban nőttem fel” – idézte fel Ferguson az egyik végső, a csapattársait kritizáló nyilatkozatból kirobbanó vitájukat.

„HOGY MI TÖRTÉNT FERGIE-VEL? B.SSZÁK MEG!”

Vitte volna a Real, de 34 évesen, megannyi műtét után a csípője már nem bírta a sorozatterhelést, ezért inkább a Celticet választotta.

Keane nyugodtan távozhatott volna Manchesterből a klub örökös bajnokaként, ám ehelyett olyan „billogokkal” a neve mellett köszönt el, mint az angol élvonal történetének legtöbbször – közvetlen piros lappal – kiállított játékosa (13), vagy épp az ember, aki szándékos véget vetett Haaland karrierjének. Mindez óriási kettősség, főleg, ha megjegyezzük, még maga Pelé is elismerte a tudását, a brazil ikon segítségével összeállított, a 2000-es évek első felében készült FIFA 100-as listán egyetlen ír labdarúgóként kapott helyet. 2004-ben pedig az angol labdarúgás legendáinak Hall of Fame-jébe is bekerült.

A búcsú mégis dicstelen lett.

A 2004-es FA-kupa-döntőben szétrepedt fejjel emelhette magasba az Arsenallal szemben elhódított serleget (Fotó: AFP)

Keane-től nemegyszer még a saját csapattársai is féltek, adja magát a kérdés, ő félt-e bármitől.

„Szerintem egy sportember attól fél, hogy mi lesz, ha abbahagyja. Féltem a vereségtől és a sérüléstől is, de azért nem remegtem a félelemtől. Ez természetes szorongás, ahogy a gyerekes szülők is félnek, hogy a kölykeik bajba kerülnek. Mindig volt bennem tartás attól, hogy elszomorítom a családom vagy a csapattársaim. Ha visszatekintek, lehet, hogy ma is taposással védekeznék Southgate ellen, de sajnos nem tettem jót, mert tíz emberrel kellett folytatnunk.”

„Nem tartozom azok közé, akik az örökségükön szoronganak, azzal vannak elfoglalva, hogy éneklik-e még a nevüket a lelátón, vagy arról adnak interjúkat, hogy milyen zseniális a United – felelte a FourFourTwónak arról, milyennek látja a manchesteri örökségét másfél évtized távlatából. – Nem vagyok ott a stadionban a félidei szórakoztató műsorokban, és nem veszek részt a jótékonysági akciókban. Az ilyesmi sohasem lesz az én asztalom. A legkevésbé sem foglalkoztat. Ha a United szurkolói, illetve az egyéb csapataim szurkolói vagy az ellenfeleink drukkerei azt mondják, hogy szép pályát futottam be, és meg vannak velem elégedve, az jó érzés, de nincs szükségem dicshimnuszokra. Ha viszont a United szurkolói azzal akarnak foglalkozni, hogy mi is történt velem és Fergie-vel, akkor b.sszák meg.”

Keane az angol labdarúgás történetének legtöbb közvetlen piros lappal kiállított játékosa a mai napig (Fotó: AFP)
A PL LEGJOBBJAI
A SOROZAT KORÁBBI RÉSZEI
15.: Az első labdaérintés megszállottja, Dennis Bergkamp
14.: A Chelsea botrány- és futballhőse, John Terry
13.: A pótolhatatlan kapitány, Patrick Vieira
12.: A Manchester City évtizedes mágusa, David Silva
11.: A grundfocista, aki forradalmasította posztját, Rio Ferdinand
10.: A klasszis, aki góljával 44 évnyi szenvedést feledtetett, Sergio Agüero
9.: Már 16 évesen megmutatta, ő a bombagólok mestere, Wayne Rooney
8.: Nem volt kiváló játékos, de kiváló futballista lett – Steven Gerrard

Készült a The Athletic: The Premier League 60 című sorozata alapján.
2020.11.27 10:56:34

Angol labdarúgás I. SZ.

A Premier League első szupersztárja a legjobbkor került a legjobb helyre.

2020.11.29 14:11:59

Angol labdarúgás BALÁZS DÁVID KÁROLY

Felejthető mérkőzést játszott egymással a két csapat, a Spurs viszont így is az élre ugrott.

2020.11.28 13:04:21

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Egy egyes döntetlenre végződött a kiscsapat, a címvédő és a videobírós stáb nagy mérkőzése.

2020.11.26 06:42:16

Angol labdarúgás DÓCS ÁKOS

A walesi nem csupán átlátta a futballt, de meg is értette azt – így játszhatott 40 éves koráig a legenda.

2020.11.23 12:09:22

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A Spurs szembemegy a Bayern és a Liverpool diktálta trendekkel, a Kane, Szon kettősre építve mégis hatékony támadásban is.