A 2. félidei Arsenal a másodosztályba küldte az FA-kupa-győztest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 22:35
null
Walcott (pirosban) gólja után beindult a henger(Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában az Arsenal hazai pályán 4–1-re legyőzte a nemrég FA-kupát nyerő Wigant, amely így kiesett az elsőosztályból.
MÁR MANCINI NÉLKÜL NYERT A MAN. CITY

A kirúgott Roberto Mancini helyét ideiglenesen átvevő Brian Kidd irányításával lépett pályára a Manchester City a kieső Reading otthonában. A találkozón sokáig egyetlen gól esett, egy szépen kijátszott akció végén Sergio Agüero a 40. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. A hajrában aztán Edin Dzeko állította be a végeredményt, 2–0-ra nyert a City, bebiztosítva második helyét.

A találkozón több City-szurkoló is támogatásáról biztosította a kirúgott Mancinit, bár ez már aligha hatja meg a tulajdonosi kört. A két félidő végén született a vendégek két gólja, a 40. percben James Milner kapta vissza kényszerítőből a labdát, majd Sergio Agüerohoz passzolt, aki a bal alsóba lőtt. Ez jó előjelnek számíthatott a Citynek, mivel amikor az argentin betalált, soha nem kapott ki eddig PL-meccsen.

A hajrához érve a csereként beállt Edin Dzeko duplázta meg a gólok számát egy szép csel után. A különbség nagyobb is lehetett volna, de Alex McCarthy több nagy bravúrt is bemutatott a hazaiak részéről.

Bajnokok Ligája kontra angol másodosztály. Akár így is jellemezhettük volna a kedd esti, Arsenal–Wigan bajnokit, amelyen a három megszerezhető pontra mindkét félnek óriási szüksége volt. A londoniak egy győzelemmel ugyanis egypontos előnnyel várhatták volna az utolsó játéknapot a rivális Tottenham előtt a tabella negyedik helyén, míg a nemrég meglepetésre a Manchester City ellen FA-kupát nyerő Wigan sikere reménysugarat adott volna Roberto Martínez együttesének az élvonalbeli tagság bebiztosításához.

A meccset a papíron erősebb, hazai pályán futballozó Arsenal kezdte jobban. Olyannyira, hogy a 11. percben a német Lukas Podolski máris gólt fejelt Santi Cazorla szögletéből – bár a közeli fejeshez azért a vendég védelem figyelmetlensége is elengedhetetlen volt. 1–0

Aztán a szünethez közeledve az „ágyúsok” egyre jobban kényelembe helyezték magukat, s nem vették komolyan a Wigan rohamait. A támadások azért nem álltak le, Cazorla és Theo Walcott folyamatosan munkára késztette a wiganieket.

Fordulás előtt viszont betalált a Wigan! Shaun Maloneyt Mikel Arteta hátulról fellökte a tizenhatos előterében, a skót pedig gyönyörű gólt vágott a megítélt szabadrúgásból – amelynek jogosságát egyébként erősen kritizálta Arsene Wenger menedzser. 1–1

A második játékrész legelején pedig akár fordíthatott is volna a Wigan: Arouna Koné óriási helyzetbe került, közelről lőtt, de Wojciech Szczesny kapus hatalmas bravúrral gátolta meg az elefántcsontpartit a gólszerzésben. Nem sokkal később pedig már zörrent Szczesny hálója, de les miatt nem ért James McCarthy találata.

Percekkel ezután a túloldalon láthattunk parádés bravúrt Joel Robles részéről. Cazorla kétszer is próbálkozott tiszta lövőhelyzetben Walcott jobb oldali sprintje után, de a Wigan kapusa bravúrt bravúrra halmozott pillanatokon belül.

A 2. FÉLIDEI ARSENAL BAJNOK LENNE
Ha a Premier League-ben csak a második félidőben esett gólokat (és eredményeket) vennénk figyelembe, az Arsenal vezetné a bajnokságot a Manchester City előtt öt ponttal.

Jól játszott a Wigan, de végül az Arsenal nyomása beérett, s alig tíz perc alatt eldöntötte a mérkőzést – s egyben megpecsételte ellenfele sorsát.

Előbb Cazorla száguldott el a jobb szárnyon, centerezésénél pedig senki nem tudta tartani a lépést Walcottal, aki nem hibázott közelről. Öt perccel ezután Podolski volt másodszor eredményes a meccsen, a német válogatott szépen átemelte Roblest a leshatárról kilépve. Végül Aaron Ramsey balról tört be a tizenhatoson belülre, s vágta be a labdát közelről a Wigan kapujának közepébe. 4–1

A Wigan nem tudott újabb bravúrt végrehajtani (az FA-kupa-diadal után), s ezzel nyolc szezon után elbúcsúzott az angol élvonaltól. Érdekesség, hogy a Wigan volt az egyetlen angol klub, amely még sosem esett ki az élvonalból. A következő szezonban pedig marad a Championship, no meg az Európa-liga.

Az Arsenal pedig saját kezében tartotta sorsát: ha nyer az utolsó fordulóban Newcastle-ben, akkor garantáltan ott lehet a BL selejtezőjében, egyéb esetben a Tottenham Sunderland elleni hazai bajnokijára is figyelnie kell.




PREMIER LEAGUE, 37. FORDULÓ
Arsenal–Wigan 4–1 (Podolski 11., 68., Walcott 63., Ramsey 71., ill. Maloney 45.)
Reading–Manchester City 0–2 (Agüero 40., Dzeko 88.)

PREMIER LEAGUE – AZ ELSŐ ÖT HÁTRALÉVŐ MECCSE
Man. United West Bromwich (i)
Man. City Norwich (o)
Chelsea Everton (o)
Arsenal Newcastle (i)
Tottenham Sunderland (o)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 37 28 4 5 81–38 +43 88
2. Manchester City 37 23 9 5 64–31 +33 78
3. Chelsea 37 21 9 7 73–38 +35 72
4. Arsenal 37 20 10 7 71–37 +34 70
5. Tottenham 37 20 9 8 65–46 +19 69
6. Everton 37 16 15 6 54–38 +16 63
7. Liverpool 37 15 13 9 70–43 +27 58
8. West Bromwich Albion 37 14 6 17 46–51 –5 48
9. Swansea 37 11 13 13 47–48 –1 46
10. West Ham 37 11 10 16 41–51 –10 43
11. Stoke City 37 9 14 14 33–44 –11 41
12. Norwich City 37 9 14 14 38–56 –18 41
13. Newcastle 37 11 8 18 45–67 –22 41
14. Southampton 37 9 13 15 48–59 –11 40
15. Fulham 37 10 10 17 47–60 –13 40
16. Aston Villa 37 10 10 17 45–67 –22 40
17. Sunderland 37 9 12 16 41–53 –12 39
18. Wigan 37 9 8 20 44–69 –25 35
19. Reading 37 6 10 21 41–69 –28 28
20. Queens Park Rangers 37 4 13 20 30–59 –29 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik