Szoboszlai Dominik az idényben ötödször lett a hónap legjobbja a Liverpoolnál

2026.04.23. 12:27
Fotó: Getty Images
A jelenlegi idényben ötödször, továbbá egymás után másodszor választották meg a hónap legjobbjának Szoboszlai Dominikot a Liverpool szurkolói, így a magyar középpályás márciusban „megvédte” a februárban is megnyert egyéni elismerést – olvasható a Liverpool hivatalos honlapján.

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a magyar válogatott csapatkapitánya a szurkolói szavazatok csaknem kétharmadát szerezte meg, megelőzve Mohamed Szalahot és Kerkez Milost. Szoboszlai a csapat hat márciusi mérkőzésén – középpályásként vagy jobb oldali védőként – végig a pályán volt, és két gólt szerzett. A Tottenham Hotspur ellen szezonbeli negyedik szabadrúgásgólját lőtte, ami rekord a klub történelmében, majd a Bajnokok Ligájában a Galatasaray ellen szöglet után szerzett vezetést csapatának.

Szoboszlait augusztusban, októberben, novemberben és februárban is a legjobbnak választották a Liverpool-drukkerek. Csapattársai közül az olasz Federico Chiesa, a francia Hugo Ekitiké és a német Florian Wirtz egyszer-egyszer érdemelte ki a hónap legjobbja elismerést ebben az idényben.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 07:50

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53
Ezek is érdekelhetik