Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 20:27
null
Viktor Gyökeres két gólt szerzett az Arsenalban (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal 5–0-ra kiütötte a Leeds Unitedet az Emirates Stadionban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Az Arsenal fél órával a kezdőrúgás előtt jelentette be, hogy szerződtette a Crystal Palace-tól Eberechi Ezét, aki a sérült Kai Havertz pótlására érkezett 67.5 millió fontért. Persze a 27 esztendős támadó középpályás a meccskeretbe még nem került be, egyelőre nélküle kellett jól teljesítenie a londoni gárdának. Az első fél órában nem tudtak betalálni az „ágyúsok”, pedig Viktor Gyökeres előtt ott volt a lehetőség a 15. percben, azonban a kapu mellé lőtt, míg nem sokkal később a Leeds veszélyeztetett, Pascal Struijk fejesét kellett bravúrral védenie David Rayának. A 34. perc hozta meg az áttörést a fővárosi csapatnak, Jurriën Timber csúsztatott a bal alsóba Declan Rice szöglete után. Annak viszont nem örülhetett Mikel Arteta, hogy Martin Ödegaard vállsérülés miatt cserét kért – a csapatkapitányt Ethan Nwaneri váltotta. Az eredmény ellenben megnyugtatóvá vált a szünet előtt, mivel Timber passzából Bukayo Saka éles szögből a léc alá lőtt, aki így már 71 gólnál és 71 gólpassznál jár a klub színeiben.

A szünet után Gyökeres lépett ki Riccardo Calafiori indításával, majd kilenc méterről a jobb alsóba lőtt, amivel megszerezte első arsenalos gólját tétmérkőzésen. Nem sokkal később Timber talált be ismét, ezúttal egy szöglet utáni kavarodásnál volt résen, viszont a két találat között ismét főhetett a londoni együttes baszk menedzserének feje, mert Saka hiába kapta meg a csapatkapitányi karszalagot korábban, át kellett adnia, sérülés miatt őt is kénytelen volt lecserélni a 43 esztendős szakvezető. A találkozó utolsó fél órája nem sok izgalmat hozott már, de az újabb kapott gólt nem úszták meg a vendégek, mivel a 95. percben Gyökeres tizenegyesből a kapu jobb oldalába vágta a labdát. A Leeds United 2003. május 4-én verte meg utoljára az Arsenalt (3–2-re), s ezt a rossz sorozatot ezúttal sem sikerült megszakítania, immár 15 meccse veretlenek ellenfelükkel szemben az .„ágyúsok”.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Arsenal–Leeds United 5–0 (Timber 34., 56., Saka 45+1., Gyökeres 48., 90+5. – a másodikat 11-esből)
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Tavernier 4.)
Kiállítva: Toti Gomes (49., Wolverhampton)
Brentford–Aston Villa 1–0 (Ouattara 13.)
Burnley–Sunderland 2–0 (Cullen 47., J. Anthony 88.)
Manchester City–Tottenham Hotspur 0–2 (B. Johnson 35., Palhinha 45+2.)
VASÁRNAPI PROGRAM
15.00: Crystal Palace–Nottingham Forest
15.00: Everton–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
17.30: Fulham–Manchester United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Newcastle–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
West Ham United–Chelsea 1–5 (Paquetá 6., ill. Joao Pedro 15., Pedro Neto 23., E. Fernández 34., M. Caicedo 54., T. Chalobah 58.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal226–0+66
       Tottenham225–0+56
  3. Chelsea2115–1+44
  4. Manchester City2114–2+23
       Liverpool114–2+23
  6. Nottingham Forest113–1+23
  7. Sunderland2113–2+13
  8. Bournemouth2113–4–13
  9. Burnley2112–3–13
       Brentford2112–3–13
11. Leeds United2111–5–43
12. Fulham111–101
       Brighton & Hove Albion111–101
14. Newcastle110–001
       Crystal Palace110–001
16. Aston Villa2110–1–11
17. Manchester United110–1–10
Everton110–1–10
19. Wolverhampton220–5–50
20. West Ham221–8–70

 

 

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
3 órája

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
6 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
8 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.22. 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35
Ezek is érdekelhetik