A Gondomar SC vasárnapi bejelentése szerint csapatuk a következő szezonban olyan mezeket használ, amelyeken Diogo Jota és André Silva képe szerepel – a testvérpár július elején szenvedett halálos autóbalesetet Spanyolországban.
Diogo Jota a Liverpool FC-ben csapattársa volt Szoboszlai Dominiknak. Az angol bajnoki címvédő vezetősége néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy emlékművet állít hazai stadionja közelében elhunyt csatáruknak. Azt is közölték, hogy a csapat az új idényben „Forever 20” feliratú mezben játszik majd. Jota a 20-as számot viselte, amelyet halála után a Liverpool FC visszavonultatott.
A 28 évesen elhunyt csatár 2020 óta játszott az angol együttesben, amellyel bajnoki aranyérmet, FA-kupa- és Ligakupa-győzelmet is ünnepelhetett. Összesen 182 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban, 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott.