Ikonikus stadiontól búcsúzott a Premier League az előző idény végén

M. B.M. B.
2025.07.16. 17:01
Fotó: Getty Images
Az Everton egykori otthonáról, a liverpooli csapat meccseinek az előző idény végéig (a folytatásban a női csapat mérkőzéseinek) otthont adó Goodison Park történetéről készített összeállítást a Nemzeti Sportrádió a brit közmédiával (BBC) együttműködve, kiemelve a magyar vonatkozásokat.

Mint ismert, a Goodison Parkot 1892 augusztusában nyitották meg, s az első mérkőzésre szeptember harmadikán került sor: az Everton 2–2-re végzett a Nottingham Forest ellen. A stadion megépítésének a hátterében többek között az állt, hogy a csapatnak ki kellett költöznie az Anfield Roadról – többek között ez az alapja az Everton és a Liverpool máig tartó rivalizálásának. Az arénát a korszak meghatározó építésze, az ipari háttérbről érkező Archibald Leitch tervezte, akinek többek között a glasgowi Ibrox, valamint az manchesteri Old Trafford tervezéséhez is volt köze.

A Goodison Park egyik legismertebb magyar vonatkozása az 1966-os világbajnokság magyar-brazil csoportmeccse, ahol a Baróti Lajos vezette válogatott 3–1-re győzte le a címvédő brazilokat (a gólokat Bene Ferenc, Farkas János és Mészöly Kálmán, illetve Tostao szerezte) – a dél-amerikai csapat végül a csoportkörben búcsúzott a tornától.

A stadion hangulatáról és a az ódon, több mint 100 éves létesítmények hátrahagyásáról beszélt Bogdán Ádám, aki játékosként pályára léphetett a Goodison Parkban.

„Talán még Priskin Tamás tud beszélni arról, hogy milyen napok fordulnak elő Angliában, a régi stadionokba ugyanis befúj a szél, s megpörgeti a labdát. (...) Nekem az egyik szemem sír, amikor bezárnak egy ilyen stadiont, ilyen volt korábban a White Hart Lane (a Tottenham korábbi otthona – a szerk.), illetve a West Ham Stadionja” – mondta az egykori kapus, hozzátéve, hogy az üzleti szempontok az elmúlt évtizedek felújításai dacára is felülírták a hagyományokhoz való ragaszkodást. Bogdán hozzátette, hogy Angliában példásan kezelték a lebontásra ítélt, régi stadionok rehabilitációját.

A stadion hangulatáról a BBC „Búcsú a Goodisontól” című műsorában megszólaló Seamus Coleman, az Everton veterán csapatkapitánya is beszélt.

„Meghatározó az érzés, amikor a játékoskijáróban állva felcsendül a bevonulózene. Ilyenkor mindig fókuszba kerül az ember, koncentrált lesz és megéli ezeket a pillanatokat. Ez biztosan hiányozni fog, de izgatottak vagyunk, milyen lesz a következő idényben az új stadion” – mondta az ír labdarúgó.

A Goodison Parkkal kapcsolatos élményeit felidézte Gera Zoltán, Priskin Tamás és Király Gábor is, míg a BBC már említett műsorában megszólalt az Everton korábbi és jelenlegi mestere, David Moyes is. 

„Ez egy régivágású stadion, amihez sok érzelem köti az embert, egy szóban nem is tudnám leírni. (...) Ez egy különleges hely, amihez a meccsre járó szurkolók is hozzájárultak, s fantasztikus hangulatot csináltak. Ezzel együtt szerintem minden Everton-szimpatizáns várt már arra, hogy legyen új stadionja a csapatnak” – fogalmazott a skót szakember.

Az adásban (ugyancsak a BBC „Búcsú a Goodisontól” című műsorának részeként) Wayne Rooney is megszólalt, aki pályafutása elején és végén is a liverpooli klub játékosa volt.

Az Everton férfi labdarúgócsapata 133 év, 2792 mérkőzés és 5372 gól után intett búcsút a Goodison Parknak, s az előttünk álló idényben már a több mint 52 ezer néző befogadására alkalmas Everton Stadionban (vagy a névadó szponzor után a Hill Dickinson Stadionban – a szerk.) fogadja ellenfeleit. A Goodison Parkban a folytatásban a női csapat meccseit rendezik meg.

Legfrissebb hírek

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

Gyurka János: Nem nagyon hitte senki, hogy odaérhetünk a végén

Kézilabda
2026.03.08. 09:37

Amikor egy faluból országos ügy lett: a Stadler FC tündöklése és bukása

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 17:26

Gól nélküli döntetlennel folytatódott a Bournemouth veretlenségi sorozata

Angol labdarúgás
2026.03.03. 22:35

Hollósy László: Mesébe illő a történetünk

Röplabda
2026.03.02. 20:29

Illovszky Dominik: „ Ha van benne jobb, van benne több, akkor azt érjük el"

Atlétika
2026.03.02. 18:42
Ezek is érdekelhetik