Guardiola: Közöltem a klubbal, hogy nem akarok nagyobb keretet – nem akarok 5-6 játékost jegelni

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.21. 11:41
null
Pep Guardiola (Fotó: Getty Images)
Váratlan bejelentést tett Pep Guardiola, az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Manchester City vezetőedzője. A katalán szakember az AFC Bournemouth elleni bajnokit követő sajtótájékoztatón mondta el, hogy a következő idényben a mostanihoz képest jóval szűkebb kerettel szeretne dolgozni.

Mindez annak a kontextusában érdekes, hogy Guardiola (megmutatva kerete mélységét) öt játékost – közöttük Savinhót és James McAtee-t – is kihagyott az AFC Bournemouth elleni meccskeretből.

„Közöltem a klubbal, hogy nem akarok nagyobb keretet, nem akarok öt-hat játékost is jegelni minden egyes meccsen. Ha a következő idényben is ez lesz, felmondok, de ha kisebb létszámú lesz a keret, akkor maradni fogok”mondta a katalán szakember, hozzátéve, hogy nem viseli jól, hogy egyes játékosokat folyamatosan ki kell hagynia a meccskeretből.

A lelkem nehezen viseli, hogy mindig közölnöm kell a lelátóra kerülő játékosokkal, hogy nem játszhatnak az adott meccsen. Volt ugyan egy három-négy hónapos időszak, amikor alig volt ép védőnk és nem tudtam kiválogatni tizenegy játékost a kezdőbe, de utána a sérültek visszajöttek, s ez a következő idényben nem fordulhat elő – folytatta Guardiola, megjegyezve, hogy egy kisebb kerettel sérülések esetén az akadémián pallérozódó fiatalokat játszatná. – Edzőként nem megy, hogy huszonnégy játékossal dolgozok együtt, majd minden egyes kerethirdetéskor négy, öt vagy akár hat játékost is kénytelen vagyok Manchesterben hagyni, mert nem léphetnek pályára. Elmondtam a klubnak, hogy nem akarok így dolgozni.”

Guardiola szerint a túlméretezett keret miatt a játékosok nem tudják megismerni és megszokni egymást, s emiatt „elvész a csapat lelke”, s ennek a csapat eredményei látták a kárát. Mint ismert, a téli átigazolási időszakban a klub több mint 200 millió fontot fizetett a Vitor Reis, Nico González, Omar Marmus, Abdukodir Husanov kvartettért, míg Claudio Echeverrit még 2024-ben szerződtette a klub – ő a nevelőklubjánál, az argentin River Plate-nél töltött egyéves kölcsönidőszak után csatlakozott a City keretéhez.

Az előző idény bajnokát így jelenleg 28 fő erősíti (ennél csak a Chelsea rendelkezik többel, szám szerint 30-cal – a szerk.), s noha egyelőre csak Kevin De Bruyne távozása borítékolható (a belga klasszist a kedd esti bajnokin búcsúztatta el a klub), vélhetően más játékosoktól is megválik a City, hogy megfeleljen Guardiola igényeinek.

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool37258485–40+4583
  2. Arsenal371914467–33+3471
  3. Manchester City37208970–44+2668
  4. Newcastle372061168–46+2266
  5. Chelsea37199963–43+2066
  6. Aston Villa37199958–49+966
  7. Nottingham Forest371981058–45+1365
  8. Brighton371513962–58+458
  9. Brentford371671465–56+955
10. Fulham371591354–52+254
11. Bournemouth3714111256–46+1053
12. Crystal Palace3713131150–50052
13. Everton3710151241–44–345
14. Wolverhampton371252053–68–1541
15. West Ham3710101743–61–1840
16. Manchester United371091842–54–1239
17. Tottenham371152163–61+238
18. Leicester City37672433–78–4525
19. Ipswich Town374102335–79–4422
20. Southampton37262925–84–5912

 

 

 

Legfrissebb hírek

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
41 perce

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
6 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
17 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik