Arne Slot rotációt tervez a hátralévő mérkőzéseken

2025.05.02. 13:16
null
Slot szerint úgy kell tekinteniük az utolsó négy fordulóra, mint a következő idény kezdetére (Fotó: Getty Images)
Mivel a Liverpool labdarúgócsapata története 20. angol bajnoki címének elhódítása után „céltalanná vált”, Arne Slot vezetőedző azt tervezi, hogy a hátralévő négy fordulóban olyan játékosoknak is lehetőséget ad, akik a szezon során kevesebb játékpercet kaptak.

Szoboszlai Dominik és társai vasárnap tették biztossá bajnoki címüket a Premier League-ben, az előnyük immár 15 pontos, behozhatatlan. Most vasárnap a Chelsea otthonában lépnek pályára, s miután a házigazdák az 5. helyen állnak és harcolnak a Bajnokok Ligája-indulásért, nekik nem lesz tét nélküli a összecsapás.

„Jó, hogy olyan erős ellenfelekkel játszunk még, mint a Chelsea, az Arsenal, a Brighton és a Crystal Palace, ez kihívást jelent – mondta pénteken újságíróknak Slot. – Úgy kell tekintenünk az utolsó négy fordulóra, mint a következő idény kezdetére. Mind a négy mérkőzést meg akarjuk nyerni.”

A holland szakember ugyanakkor hozzátette: változtatni fog az elmúlt tíz hónapban megszokott kezdőcsapaton.

Mindenkit nem cserélünk le, de lesz rotáció. És nem azért, mert veszíteni akarunk, teljesen bízunk a lehetőséget kapó játékosokban” – fogalmazott. 

Arne Slot visszaemlékezett a múlt vasárnapi ünneplésre is.

Rengeteg gratuláló üzenetet kaptam, mindre megpróbáltam válaszolni. Őrületes volt, különösen a vasárnap. A játékosok számára és számomra is életünk egyik legjobb napja. Hátrányba kerültünk, meg kellett küzdenünk a sikerért, és különleges volt látni azt, hogy ez mennyit jelent a játékosoknak és a szurkolóknak” – idézte fel a Tottenham Hotspur 5–1-es legyőzését, ezzel a bajnoki cím elhódítását. 

Arra a kérdésre, hogy ki volt a leghíresebb személy, akitől üzenetet kapott, Slot azt válaszolta, elődje, Jürgen Klopp.

Hogy mit mondott? Hogy gratulál, és most már én is tudom, milyen különleges klub ez, részévé váltam a történelmének” – árulta el. 

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik első magyarként lett bajnok az angol élvonalban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
PÉNTEK
21.00: Manchester City–Wolverhampton Wanderers (Tv: Match4)
SZOMBAT
13.30: Aston Villa–Fulham (Tv: Spíler1)
16.00: Everton–Ipswich Town (Tv: Match4)
16.00: Leicester City–Southampton (Tv: Spíler1)
18.30: Arsenal–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
15.00: Brentford–Manchester United (Tv: Spíler1) 
15.00: Brighton & Hove Albion–Newcastle United
15.00: West Ham United–Tottenham Hotspur
17.30: Chelsea–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00: Crystal Palace–Nottingham Forest

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool34257280–32+4882
  2. Arsenal341813363–29+3467
  3. Newcastle341951065–44+2162
  4. Manchester City34187966–43+2361
  5. Chelsea34179859–40+1960
  6. Nottingham Forest341861053–41+1260
  7. Aston Villa34169954–49+557
  8. Fulham341491150–46+451
  9. Brighton341312956–55+151
10. Bournemouth3413111053–41+1250
11. Brentford341471358–50+849
12. Crystal Palace3411121143–47–445
13. Wolverhampton341251751–61–1041
14. Manchester United341091539–47–839
15. Everton348141234–41–738
16. Tottenham341141962–56+637
17. West Ham34991639–58–1936
18. Ipswich Town34492133–74–4121
19. Leicester City34462427–76–4918
20. Southampton34252725–80–5511

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11