Szűcs Kornél bízik a Plymouth bennmaradásában

2025.04.08. 19:15
Szűcs Kornél szerint érkezik majd a válogatott meghívó, ha a legjobb teljesítményét nyújtja (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Plymouth Argyle magyar válogatott légiósa, Szűcs Kornél bízik benne, hogy csapata bennmarad a Championshipben.

„Hat meccs a bajnokság, hat meccs az élet, mind a hat mérkőzés egy döntővel fog felérni” – emelte ki az M1 aktuális csatornának adott interjúban a 23 éves hátvéd, aki elmondta, hogy a Norwich City ellen az elmúlt hétvégén aratott hazai 2–1-es sikerrel az együttes egyre közelebb van ahhoz, hogy a következő idényt is a Championshipben kezdje. 

A Diósgyőr csapatában nevelkedett hátvéd úgy érzi, hogy sikerült felvennie a bajnokság tempóját, belerázódott az ottani gyors játékba, és a beilleszkedés is könnyen ment, mert a város és a szurkolók is megkönnyítették ezt. Az egyszeres válogatott védő tavaly nyáron szerződött a Kecskeméi TE-től az angol másodosztályban a bennmaradásért küzdő együtteshez. Az idényben eddig harminc mérkőzésen lépett pályára, az év elején sérülése miatt öt bajnokit és a Liverpool elleni győztes FA-kupa-találkozót volt kénytelen kihagyni. „Az FA-kupa örök emlék lesz. Három élvonalbeli klub ellen játszottunk, a Brentfordot és a Liverpoolt legyőztük, a Manchester Cityvel szemben viszont sajnos kiestünk. Egészen más az, ha De Bruyne vagy Grealish vezeti rád a labdát” – idézte fel az idény számára legszebb pillanatait a hátvéd. 

Az év elején a klub megvált vezetőedzőjétől, az angol válogatott és Manchester United egykori legendájától, Wayne Rooneytól, akit az osztrák Miron Muslic váltott a poszton. A 23 éves hátvéd nem sokkal az edzőcsere előtt sérült meg, de az új vezetőedző is számít a magyar labdarúgó játékára. Szűcs örül annak, hogy az orvosi stáb lehetővé tette, hogy mielőbb visszatérjen és lehetőséget kapjon az osztrák szakembertől. „Mérkőzésről mérkőzésre megkapom a lehetőséget Mirontól” – mondta. 

A válogatottban a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésen bemutatkozó játékos nem volt ott a Törökország elleni két Nemzetek Ligája-osztályozó mérkőzéskeretében. Ezzel kapcsolatban Szűcs elmondta: „A válogatottnál eszméletlen jó stáb dolgozik, tudom, hogy minden számításba jöhető játékost figyelnek, így engem is. Csak rajtam múlik a dolog, ha jól játszom, akkor ismét érkezni fog Marco Rossitól a meghívó.”

A Plymouth jelenleg az utolsó, 24. helyet foglalja el a tabellán, hat fordulóval a vége előtt négy ponttal van elmaradva a még bennmaradást érő helyen álló Derby Countytól.

 

Legfrissebb hírek

Két pontot levontak Callum Stylesék csapatától – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.24. 18:45

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

A Championshipből is kiesett a korábbi Premier League-bajnok Leicester City

Angol labdarúgás
2026.04.22. 10:15

Frank Lampard a feljutás mellé megkapta az év edzője címet is a Championshipben

Angol labdarúgás
2026.04.20. 13:37

Ikszelt Tóth Balázsékkal a Coventry, 25 év után visszajutott a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.04.17. 23:07

Nagyon rosszkor vonhatnak le pontokat Callum Styles csapatától

Angol labdarúgás
2026.04.13. 12:51

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2026.04.10. 06:43

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:28
Ezek is érdekelhetik