Sir Alex Ferguson motivációs beszéde után történelmet írt a rögbicsapat

B. D. K.B. D. K.
2024.10.14. 16:58
Hatott Ferguson beszéde (Fotó: Getty Images)
A Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson motivációs beszédet tartott a Wigan Warriors rögbicsapat játékosainak a múlt hétvégén rendezett döntőjük előtt – számolt be róla az MU hivatalos oldala.

A Wigan Warriors történelmi tettre készült, ugyanis a csapat számára a bajnoki döntő megnyerésén túl a négy nagy trófea egy idényen belüli (quadruple) megszerzése is tét volt. Ez sikerült, mert a Szuperliga nagydöntőjében 9–2-re legyőzte a Hull Kingston Roverst. A mérkőzést a Manchester United stadionjában, az Old Traffordon, 68 713 néző előtt rendezték meg.

A Wigan Warriors edzőjét Matt Peetnek hívják, és amellett, hogy MU-szurkoló, Sir Alex Fergusont tartja az egyik példaképének. A finálé utáni sajtótájékoztatón a tréner elárulta, hogy a skót legendát sikerült meghívniuk a meccs előtti utolsó összetartásra.

„Egy közös barátunkon keresztül léptünk vele kapcsolatba – mesélte Peet, hozzátéve, hogy a csapat hasonló nagy tettre készült, mint a Manchester United 1999-ben, amikor első angol futballcsapatként tudott triplázni. – Szerencsére összejött a találkozó, ami olyan elképesztő volt, mint amilyennek az ilyet elképzeljük. Ittuk minden szavát, de sokkal inkább a jelenléte hatott ránk. Még sosem láttam ennyire csendesnek a társaságot. Egy gombostű leesését is meg lehetett volna hallani. Ezt sohasem fogom tudni neki eléggé megköszönni.”


Az MU oldala megjegyzi, hogy Ferguson a 2013-as visszavonulása óta nem most először tartott motivációs beszédet más sportág csapatának. Tavaly például szintén egy rögbicsapat játékosaival találkozott a döntőjük előtt, de az ausztrál krikettválogatott tagjaival is beszélgetett már.

Ferguson egyébként a mai napig kilátogat a Manchester United mérkőzéseire, a legutóbbi, Aston Villa elleni idegenbeli bajnokira is elkísérte a csapatot Birminghambe.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
7 órája

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
2026.06.10. 13:51

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

A magyar női válogatott elődöntős a hetes rögbi Eb-n

Egyéb csapat
2026.06.06. 22:43

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik