Erik ten Hag: Bizonyítottam már, mindig nyerek! Az elmúlt hat évben nyolc trófeát gyűjtöttem

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 11:23
Ten Hag nem aggódik az állása miatt (Fotó: AFP)
A Sky Sport exkluzív interjút készített a Manchester United menedzserével, Erik ten Haggal, amelyből kiderül, hogy a holland szakember szilárdan hiszi, a klubhoz méltatlan bajnoki rajt után ki tud mászni csapatával a gödörből. Ehhez a vezetők elvárásának megfelelően a héten előbb a Porto, majd az Aston Villa elleni következő két mérkőzésen kéne jelentős javulást mutatnia együttesének.

 

A beszélgetésből kiderül, hogy a sajtóhírek szerint a Tottenhamtől elszenvedett 3–0-s vereség után a klub vezetőitől ultimátumot kapó szakember szilárdan hiszi, hogy a hat bajnoki után két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a 13. helyen álló csapat hamarosan megindul felfelé és még ebben az idényben trófeákért fog harcolni. Igaz, azt is elmondta, ehhez most elsősorban időre van szüksége, és hozzátette, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a következő két meccs után esetleg elvesztené az állását.

„Nem is gondolok erre, egyáltalán nem vagyok ideges. A nyáron sikerült kialakítani az egységet a klub tulajdonosai és vezetői között, kötöttünk egy egyezséget és mind beálltunk e mögé. Ennek az egyezségnek a lényege, hogy tisztába tettük, milyen szituációban vagyunk éppen” – kezdte Ten Hag.

„Egy hosszabb periódusban, egy átmeneti időszakban vagyunk. Mióta megérkeztem a klubhoz, tudtuk, hogy változtatnunk kell. Le kell cserélnünk néhány idősebb játékost, helyettük újakat kell beépíteni a csapatba és ehhez időre van szükség. Az volt a döntésünk, hogy fiatal játékosokat hozunk és idő kell ahhoz, hogy megértsék és magukévá tegyék az üzenetet, amit át akarunk adni, és a játékot, amit várunk tőlük. Ugyanakkor eközben persze nyernünk is kell, és azt hiszem, azért bizonyítottuk az elmúlt két évben, hogy képesek vagyunk erre. Magam is bizonyítottam a karrierem során, hogy mindig nyerek, az elmúlt hat évben nyolcszor szereztem valamilyen trófeát a csapatommal. Helyére kell tennünk a kirakós darabjait, s akkor erősebb csapatunk lesz a végén, mint most van. Azonosítottuk a problémát, dolgozunk a megoldásán és azt is tudjuk, hogy megvan a potenciál a játékosokban. Ha pedig helyre kerültek a kirakós darabjai, onnantól kezdve sikerül is majd a magunk javára fordítani dolgokat és biztos vagyok benne, hogy elérjük az erre az idényre kitűzött céljainkat” – fogalmazott a holland szakember, aki elárulta azt is, mik ezek a célok.

„Ez egyértelmű és tulajdonképpen minden évben változatlan. Trófeákat kell nyernünk, és a lehető legelőrébb kell végeznünk a bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy sikeres idényt zárunk. Persze tudom, hogy semmi sem könnyű, de nem is gondolnám, hogy okom van pánikolni. Meg tudjuk oldani a problémáinkat” – szögezte le Ten Hag. 

Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt sem rajtolt rózsásan a United Ten Hag irányításával, a 2023–24-es idényben a hatodik forduló után csupán egy helyezéssel állt jobban a Manchester United, akkor három győzelem és három vereség után kilenc ponttal a 12. helyet foglalta el a klub, az idényt pedig az FA-kupa megnyerésével zárta a csapat.

Angol labdarúgás
2024.09.30. 16:46

Inog a kispad Ten Hag alatt, holland tréner válthatja az MU edzői székében – sajtóhír

A klub vezetői egyértelmű javulást várnak a menedzsertől a Manchester United következő két mérkőzésén.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
6 órája

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
16 órája

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
2025.03.04. 12:22

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41
Ezek is érdekelhetik