Döntött az FA: a Nottingham 750 ezer fontos büntetést kapott egyetlen közösségi médiás posztért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 18:28
Anthony Taylor játékvezetőn több ítéletet is számon kértek a Nottingham Forest játékosai, de nem ő került a támadások kereszttüzébe (Fotó: Getty Images)
Súlyos, 750 000 fontos büntetést szabott ki pénteken az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a Nottingham Forestre azért a közösségi médiabeli, áprilisi hivatalos megnyilvánulásért, amelyben a klub kirívóan rossznak minősítette a bíráskodást az Everton elleni bajnoki mérkőzésen, és három tizenegyes meg nem adását kérte számon Stuart Attwell VAR-játékvezetőn. A klub jelezte: fellebbezni fog.

Mint annak idején beszámoltunk róla, az április 21-én 2–0-s hazai győzelemmel végződő Everton–Nottingham Forest bajnoki után a vendégcsapat X-bejegyzésben nemcsak a fentieket kiabálta világgá, hanem hivatkozott arra is, hogy tudomása szerint a VAR-t kezelő Stuart Attwell a szintén a kiesés elől menekülő (és a Foresttel ellentétben később ki is eső – a szerk.) Luton Town szurkolója, amiről a mérkőzés előtt tájékoztatták a játékvezetők szervezetét (PGMOL), de a szerintük nyilvánvaló összeférhetetlenség ellenére nem cserélték le a videobírós stáb vezetőjét.

Az FA pénteken azzal indokolta a büntetés súlyosságát, hogy a sokmilliós elérésű közösségi médiás megnyilvánulásában a Forest kirívó módon kérdőjelezte meg a játékvezetők becsületességét, elfogulatlanságát, áttételesen a bajnokság rossz hírét keltette, ráadásul a bejegyzés szorongást, félelmet, stresszt keltett Attwellben. A szövetség kérte a Forestet, hogy törölje az említett posztot, azonban a klub nem volt hajlandó erre.

A tárgyalás során felvetődött, hogy az elrettentés érdekében a jelképes, egymillió fontos határt is haladja meg a büntetés, de minden körülményt figyelembe véve végül maradtak a 750 ezernél (közel 350 millió forint).

A Nottingham nagy csalódással vette kézhez a döntést, a büntetés mértékét rendkívül túlzónak tartja, és közleményében jelezte: fellebbezni fog.

Ami azt a bizonyos Everton elleni találkozót illeti, a meccs utáni napokban a Premier League egy független testülete (The Key Match Incident Panel), amely ilyen kiemelt jelentőségű szituációkat vizsgál, a három állítólagos tizenegyes közül egynél elismerte a Forest igazát.

Angol labdarúgás
2024.04.30. 13:02

A Premier League független testülete szerint is hibázott a VAR a Forest kárára

A másik két ominózus szituációnál viszont a játékvezetőnek adtak igazat.

 

 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik