Az MU képviselői már úton vannak, elismerték, kifizetnék Amorim kivásárlási árát – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 15:39
null
Mint ismert, az angol élvonalbeli Manchester United hétfőn bejelentette, hogy távozik a csapatot közel két és fél éve irányító Erik ten Hag, akinek helyét ideiglenes jelleggel a klublegenda Ruud van Nistelrooy veszi át. Sajtóhírek szerint ugyanakkor nem az egykori csatár lesz a végleges megoldás, ugyanis a „vörös ördögök” vezetői már úton vannak Portugáliába, hogy megszerezzék a Sportingot irányító Rúben Amorimot.

A portugál A Bola beszámolója szerint a Manchester United három képviselője Portugáliába utazott, hogy a Sporting keddi, Nacional elleni Ligakupa-mérkőzése után megállapodást kössön a lisszaboniakat 2020 óta irányító Rúben Amorimmal.

A lap úgy tudja, hogy az MU tervei szerint az Erik ten Hag távozása után ideiglenesen megbízott Ruud van Nistelrooy csak a szerdai, Leicester elleni Ligakupa-találkozón irányíthatja egykori csapatát, ugyanis a klub vezetősége azt szeretné, ha már a vasárnapi, Chelsea elleni rangadón Amorim irányítaná a csapatot.

Ugyanakkor nem lesz egyszerű dolga az MU képviselőinek, ugyanis a 39 éves portugál szakembernek 2026. június 30-ig szól a szerződése a Sportinggal, ezért a manchesterieknek ki kellene fizetniük a szakember 10 millió eurós kivásárlási árát.

FRISSÍTÉS: az átigazolásokra szakosodott olasz újságíró, Fabrizio Romano X-oldalán arról számolt be, hogy a Manchester United kész kifizetni Amorim kiváslrlási árát, a Sporting elismerte, hogy az MU képviselői felvették a kapcsolatot a lisszaboniakkal, a szakembernek pedig tetszik a „vörös ördögök” ajánlata és projektje.

Rúben Amorim 2020-as kinevezése óta a Sporting a portugál bajnokságot és a Portugál Kupát is két alkalommal nyerte meg, s egyszer a Szuperkupát is elhódította, a zöld-fehéreknél töltött 227 mérkőzésén pedig 2.27 pontot átlagolt meccsenként.

 

Amorimot egyébként a közelmúltban több klub is kinézte magának, például az MU ősi riválisánál, a Liverpoolnál is felmerült mint opció, azt követően, hogy tavaly januárban Jürgen Klopp bejelentette, hogy a 2023–2024-es idény végeztével távozik a csapattól.

Angol labdarúgás
2024.10.29. 15:32

Ezek miatt bukott meg Manchesterben Erik ten Hag

A holland érkezése előtt a „vörös ördögök” egyik fő ismérve a jó hajrá volt, de azóta…

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
22 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik