Enzo Maresca közölte, hogy a Chelsea méretes keretéből „csak” 21 játékossal foglalkozik, „a többi 15-20 labdarúgó külön edz”

M. B.M. B.
2024.08.21. 15:00
Enzo Maresca (Fotó: Getty Images)
A Servette elleni Konferencialiga-selejtező előtt tartott sajtótájékoztatót Enzo Maresca, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki kitért a keret méretére, valamint bizonyos játékosok helyzetére is.

„Hogy én brutális lennék? Nem ez a helyzet, én pusztán őszinte akarok lenni a játékosaimmal. Ahogyan azt már említettem, a City elleni meccs előtt beszélgettem Sterlinggel, és elmondtam neki, hogy nehezen jut majd szóhoz az én csapatomban. Chilwellnek is elmondtam, hogy remek srácnak tartom, de a posztja miatt nem tudok neki lehetőséget adni. Ez nem brutalitás, hanem őszinteség” – fogalmazott Enzo Maresca. Az olasz szakember ezután a keret méreteiről is szót ejtett.

„Az edzőnek többek között az a feladata, hogy tegyen a játékosok boldogságáért. Ez viszont egy lehetetlen küldetés, mert mindenki azért edz, hogy bekerüljön a csapatba, de végül csak tizenegyen lehetnek ott a pályán. Egyesek csereként még szóhoz jutnak, de nem tehetek mindenkit boldoggá. Én pusztán annyit tehetek, hogy őszinte vagyok velük. (...) Jelenleg több mint 15 futballistánk edz külön, ők nem dolgoznak együtt az első számú kerettel – mondta Maresca, majd még erősebb kijelentéseket tett. –  Nem dolgozok együtt 42 játékossal. Én jelenleg 21 játékossal foglalkozom, a többi 15-20 labdarúgó külön edz. Itt nincs akkora káosz, mint ahogyan az kívülről kinéz. Részemről akár 20 éves szerződése is lehet valakinek, engem ez nem érdekel.”

Angol labdarúgás
2024.08.21. 14:06

Nincs meglepetés: a Chelsea bejelentette Joao Félix átigazolását

A 24 éves támadó korábban a 2022–2023-as évad második felében játszott a londoni csapatban.

 

 

Legfrissebb hírek

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

BL-döntő: az Arsenalon gúnyolódva népszerűsíti stadiontúráját a Chelsea

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:26

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, benn maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.05.24. 19:13

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 11:03

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik