Erik ten Hag megszólalt Jadon Sancho jövőjével kapcsolatban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.07.16. 18:21
Erik ten Hag számít Jadon Sanchóra a következő idényben (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli Manchester United vezetőedzője, Erik ten Hag hosszú idő után először beszélt Jadon Sanchóról.

Beszámoltunk arról, hogy Erik ten Hag és Jadon Sancho tisztázták a nézeteltérésüket.

Korábban ten Hag szerint Sancho rosszul teljesített az edzéseken, de az angol szélső a közösségi médiában tagadta ezt. Miután nem volt hajlandó bocsánatot kérni, kitették az első keretből, és egyedül kellett edzenie. Az angol futballista tavasszal a Dortmundhoz került kölcsönbe.

Még májusban a United el akarta adni Sanchót, ám a dortmundi érdeklődés nem erősödött, sőt Julian Brandt kapta meg Sancho tízes mezét. Ten Hag sokáig nem nyilatkozott Sancho hosszú távú jövőjéről, végleges távozását az angol sajtó a rossz viszonyuk miatt szinte biztosra vette, de most úgy tűnik, kibékültek, így a játékos már a manchesteriekkel készülhet az előszezonban. „Ahogy mondtuk, most húzunk egy határvonalat. A Manchester Unitednek jó játékosokra van szüksége, és Jadon jó játékos. Meghúztuk ezt a határt, és továbblépünk” – mondta Ten Hag.

A Manchester Evening News szerint Erik ten Hag felajánlotta Jadon Sanchónak az újrakezdés lehetőségét a Manchester Unitednél, miután közölte a szélsővel, hogy véget vetett a nézeteltérésüknek. Sancho visszatért a United első csapatának edzéséhez.

 

Legfrissebb hírek

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
19 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50