Klopp és a vörösbegy – Ballai Attila publicisztikája

BALLAI ATTILABALLAI ATTILA
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 23:47

 

KLOPP HELYETT SLOT. Nem tudom, Liverpoolban újabban alapelv-e, hogy olyan, szigorúan külföldi menedzsert alkalmaznak, akinek vezetékneve egy szótagú és magánhangzója o, de nyilván más érvek is szólnak a negyvenöt éves holland szakember kinevezése mellett. Persze, szögezzük le, Jürgen Klopp telitalálatnak bizonyult, ezért utólag úgy is tetszhet, majdnem tíz éve szemernyi kockázat sem volt a szerződtetésében. Pedig dehogynem.

Minden edző esetében van. Annyit lehet tudni róla, hogy másutt, más környezetben, más helyzetben és más kollégákkal sikeresen dolgozott, valamint rokonszenvesnek, felkészültnek és elhivatottnak tűnt az ismerkedő beszélgetés során, emellett, ahogyan mondani szokták, a labdarúgásról alkotott nézetei megegyeznek az őt kiválasztókéval. Semmi többet, semmire sincs hát garancia. Ha a Nemzeti Sporthoz felvesznek egy pályakezdő újságírót egy nem túl népszerű sportág gondozására, még őt is háromhavi próbaidővel tesztelik – a világ legpatinásabb, legerősebb futballklubjainál ez ki van zárva, hiszen ki állna úgy munkába júliusban, hogy októberben következmények nélkül meneszthetik?

Szó se róla, Klopp leigazolása fényesen bejött. Olyannyira, hogy riválisa, Pep Guardiola, a Manchester City – nem mellékesen spanyol – trénere búcsúzásként a könnyeivel küszködve liverpooli héroszelődei, Bill Shankly és Bob Paisley magasságába emelte őt. Sportemberi, nemes gesztus. Nem is alaptalan, de azért igen merész összevetés. A jelenlegi menedzserváltás értékelése és a futballban hajdan létező, Liverpoolban különleges patinájú, ám napjainkra letűnt brit „kultúrfölény” miatt is érdemes felidézni, miért.

A skót Bill Shankly életnagyságú szobra ma is ott fogadja az Anfielden a látogatót, és talapzatán az olvasható: „He made the people happy”. Azaz boldoggá tette az embereket. Amikor 1959 decemberében kinevezték menedzserré, a Pool szürke kerettel a másodosztályban vegetált. Az új főnök azzal kezdte, hogy a játékoskijáróba kiíratta, „Ez az Anfield”, és hozzátette, mindezt azért, hogy a srácok tudják, miért, az ellenfelek pedig azt, mi ellen küzdenek. Szentenciái közül a legismertebb, az általam is nemrég citált arról, hogy a labdarúgás élet-halál kérdésénél is fontosabb, de mondott sok mást is. Efféléket: „Ha első vagy, első vagy. Ha második vagy, semmi vagy.” „Ha nem tudsz szurkolni nekünk, amikor döntetlent játszunk vagy vesztünk, ne szurkolj akkor sem, ha győztünk.” „Ahhoz, hogy elég jó legyél Liverpool-játékosnak, készen kell állnod arra, hogy átfuss a téglafalon, és harcolva lépj ki a másik oldalán.” „Sok futballsiker fejben dől el. El kell hinned, hogy te vagy a legjobb, majd be is kell bizonyítanod.” Ő elhitte, mindenkivel, akivel kellett, el is hitette, és naggyá tette a klubot.

Amikor az 1974-es FA-kupa-diadal után váratlanul bejelentette a visszavonulását, segítője, Bob Paisley lépett a helyébe. Addig Shankly volt a stratéga, a motivációs erő, Paisley a taktika megalkotója, a „pályamunkás”. Innentől mindeme funkció benne egyesült, és első idényétől eltekintve, a következő nyolcban mindig nyert legalább egy nagy trófeát, köztük három BEK-serleget. Különféle tisztségekben negyvennégy esztendőn át szolgált a klubnál, és 1983-ban szintén az asszisztensének, Joe Fagannek adta át a stafétabotot. Őt a játékosként is bálvánnyá emelkedett Kenny Dalglish követte. Sikerei mellett neki a tragédiából is kijutott; az 1989. áprilisi, sheffieldi stadionkatasztrófa kilencvenhat halálos áldozatot követelt, Dalglish több mint ötven Liverpool-szurkolótól személyesen vett búcsút, heteken át szinte csak temetésekre járt, olykor naponta háromra is. Bele is rokkant. Jött még Graeme Souness, aztán Roy Evans. Két, ősidőkbeli írtől eltekintve 1998 nyaráig csupán angol és skót menedzser irányította a Liverpoolt.

Britek voltak. A Stamford Bridge hallatán nem egy stadion, hanem egy kora középkori csata képe is beléjük villant, ha kikanalazták a leves maradékát, nem maguk felé, hanem az ellenkező irányba döntötték meg a tányért. És hordozták a világszerte egyedülálló örökséget. A tanítómesterekét. Jelesül James, azaz Jimmy Hoganét, aki, miután az első világháború kitörésekor Bécsben dolgozott, és ellenségnek minősítették, ezért börtönbe vetették, kiváltatta magát és Budapestre költözött. Felvirágoztatta az MTK-t, ennek hozadékaként a magyar futballt, és a rövid passzos játékra, technikára építve megalkotta a Duna menti iskolát. Kell-e mondani, hogy 1934-ben a csehszlovákok, 1938-ban pedig a mieink vívták a vb-döntőt az olaszokkal?

A másik példa Herbert Chapman. Miután a ­lesszabály 1925-ös megváltozása gyökeresen átalakította a támadójáték lehetőségét – egyúttal növelte a védelem kiszolgáltatottságát -, az Arsenal agytrösztje az addigi 2–3–5 helyett felállította a „WM-rendszert”, a két szélső bekk közé beékelve a centerhalfot, és a középpálya megerősítésére hátravonva két összekötőt. Ezzel „csupán” a világfutballt forradalmasította.

Hogy milyen spirituális töltetet jelentett brit edzőnek lenni, különösen Angliában, arra újabb keletű és kedvenc történetem Roy Hodgsoné. Ő 1997 nyarán szerződött a neves Internazionalétól a kevésbé neves Blackbrurnhöz, és amikor megkérdezték, miért, azt felelte: azért, mert ha Olaszországban valakire azt mondják, ravasz, az dicséret, miközben Angliában ugyanez sértésnek számít. Hasonló eseteket, aranyköpéseket eleveníthetnénk fel Sir Alf Ramsey-től, Brian Clough-tól, Sir Alex Fergusontól, Glenn Hoddle-tól, sokaktól.

Mindez azonban a múlt. A fentebb már említett, a kontinentális Európa által sokszor megmosolygott, meg is haladott, de tisztelt és irigyelt „futballkultúrfölény”. Ma már más a helyzet. A Premier ­League húsz idei menedzseréből mindössze négy volt angol, egy-egy skót és walesi, közülük Chris Wilderrel kiesett a Sheffield United, Rob ­Edwardsszal a Luton. Ugyanakkor a négy spanyol mester közül Guardiola bajnokságot nyert a Manchester Cityvel, Mikel Artetával második lett az Arsenal, Unai Emeryvel negyedik az Aston Villa.

Aligha vitás, tudnak valamit, amit jelen pillanatban talán csak ők, a spanyolok (katalánok, baszkok) tudnak. Klopp első számú utódjelöltje sem véletlenül volt Xabi Alonso, aki új szférába emelte a Leverkusent. De hogy ha már őt nem sikerült megszerezni, akkor pont Arne Slot kellett-e, azt majd eldönti az idő. Érdemi pályáját az AZ-nál kezdte, majd a Feyenoordnál folytatta, amellyel tavaly hétpontos fölénnyel holland bajnokságot nyert, és 2022-ben Konferencialiga-döntőbe jutott. Jó ajánlólevél. Csakhogy az a Feyenoord, ez meg a Liverpool. Más világ. A szintén holland Erik ten Hag is remek ötletnek tűnt Manchesterben, de éppen most telt ki a becsülete a United-história legrosszabb, nyolcadik PL-helyezése miatt. (Az FA-kupa szombati fináléjában viszont 2–1-re legyőzte a bajnok Cityt.) Mi több, az Old Traffordról Louis van Gaalnak is idő előtt kellett mennie. Az argentin Mauricio Pochettinót a Chelsea-től a minap bocsátották el, egyáltalán nem szép üzenettel; az anonim nyilatkozatok primitív edzésekről, túlterhelt játékosokról, buta edzőről szóltak.

Történik mindez Angliában. Ahol már a kora középkorban harci játékként űzte a futballt két, szomszédos falu népe. Ahol Shakespeare több mint négyszáz éve írta le a „football player” kifejezést, amit Vörösmarty jobb híján süvölvénynek fordított, ferdített. Ahol az első válogatott mérkőzést 1872-ben vívták. Ahol nem hitték el, hogy az 1950-es vb-n a tengerentúlról érkezett telex szerint 1:0-ra kikaptak az amerikaiaktól, ezért azt gondolván, festékhiány miatt lemaradt egy egyes az eredményből, egyes lapok inkább 0:1 helyett 10:1-et közöltek. Ahol évtizedeken át vitatkoztak arról, miből ered a pipából bravúros vetődéssel kiütött lövés hárítása, a robinzonád neve. Abból, hogy először bizonyos Robinson kapus mutatta be, vagy abból, hogy a vörösbegy, ami angolul robin, leginkább ilyen derékszögekbe rak fészket, ami így vörösbegyzóna, azaz robin-zone.

Micsoda dilemma ez ahhoz képest, hogy Klopp helyett miért Slot?! Ráadásul választ már csak utóbbira remélhetünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik