Klopp: Nem emlékszem, voltam-e már ennyire csalódott és frusztrált egy meccs után

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 14:57
Jürgen Klopp elmondása szerint sosem volt még ilyen frusztrált egy meccs után, mint a szerdai, Everton elleni vereséget követően (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool 2–0-ra kikapott az Everton elleni derbin az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel az Arsenalhoz és a Manchester Cityhez képest lépéshátrányba került a bajnoki címért zajló versenyben. Jürgen Klopp, a vörösök menedzsere a West Ham elleni szombati meccs előtti sajtótájékoztatón még a városi derbire is visszatért, de arról is beszélt, mi kell ahhoz, hogy a Liverpool nyerje a Premier League-et.

„Nem emlékszem, voltam-e már ennyire zavart és frusztrált egy vereség után, pedig sok mérkőzésen vagyok túl – kezdett bele Jürgen Klopp. – Ez most valami más volt. Láthattuk a másik két csapatot, az Arsenalt és a Manchester Cityt, és mindketten nagyon pozitív meccset játszottak. Mi azért állunk ott a tabellán, mert mi is képesek vagyunk ilyen pozitív mérkőzéseket játszani, de ebben a döntő időszakban nem úgy játszottunk. Nem tudom, hogy ez miért történt, de én vagyok a felelős a csapat hangulatáért. Azt hiszem, a Goodison Park nem a legjobb hely a Liverpool játékosainak, hogy a lehető legpozitívabb futballt játsszák. Harcoltunk, meg ilyesmi, de talán az összes fontos párharcot elveszítettük, ez pedig nagyon rossz volt. Általánosságban az elmúlt két hétben mintha elveszett volna az önbizalmunk, ezért nem futballoztunk pozitívan. Most nagyon gyors fordulat kell és képesek is vagyunk rá. Pozitívnak kell maradnunk, és meg kell próbálnunk megtenni mindent, hogy élvezzük a labdarúgást” – mondta Klopp, aki kitért a bajnoki címért zajló versenyfutásra is.

„Az Arsenal és a City helyezése alapján ez kettejük harca, még ha nyilvánosan mást is mondanak, de nem hiszem, hogy azt gondolják, innentől két meccset elveszítenek, és én sem gondolom, hogy így tesznek. Ha mégis, akkor buták vagyunk, ha nem vagyunk a közelükben. Nem gondolom, hogy ez történik, de ha igen, az azt jelenti, hogy megnyerjük a mérkőzéseinket, kezdve a West Ham ellenitől” – jegyezte meg a német szakember, aki szerint a londoniak hasonló helyzetből várják a szombatot, mint ők, hiszen mindkét csapat vereségből érkezik – igaz, a „kalapácsosok” hét közben nem léptek pályára.

„Ők is reakciót akarnak mutatni és mi is a legutóbbi meccs után, szóval majd meglátjuk, kinek sikerül ez jobban” – summázta Klopp, majd a felelősségéről kérdezték.

„Természetesen vállalom (a felelősséget)” – vágott az újságíró kérdésébe Klopp.

„Lehetséges, hogy egy kicsit fáradtak vagyunk? Igen, természetesen. Kemény, hosszú idény, nem csak azoknak, akik minden meccsen játszottak, hanem azoknak is, akik sérülésből tértek vissza” – emelte ki a német szakember, megjegyezve azt is, hogy néhányan nincsenek jó formában, de a sűrű menetrend is megnehezíti a helyzetüket.

„De az idény előtt gondolta volna valaki, hogy a Liverpool bajnok lehet? Nem. Az idény során viszont ebbe az irányba fejlődtünk” – hangsúlyozta Klopp, aki úgy véli, még az Aston Villa vagy a Tottenham sem lehet teljes mértékben boldog, ha odaér a Bajnokok Ligája-indulást érő helyre.

„Csak képzeljük el, hogy ha visszamehetnénk az idény elejére, azt mondhatnánk: ez elég jó. Ez tényleg elég jó, de mivel ilyen közel vagyunk (a bajnoki címhez), jelen pillanatban nagyon zavarba ejtő helyzet” – vélekedett a vörösök menedzsere.

„Először is a hétvégi bajnokira kell gondolnunk, utána hosszú idő után lesz egy normális hetünk. Nem adtuk fel. Csupán realistának kell lennünk. Szükségünk van arra, hogy mindketten elveszítsenek két meccset és nekünk mind a négyet meg kell nyernünk. De nem is tudom, mióta nem veszített egyikük sem két meccset, szóval miért éppen most kezdenének el veszíteni?” – vetette fel Klopp, aki a sajtótájékoztatón elárulta, a West Ham ellen visszatér a keretbe a holland támadó, Cody Gakpo, akit állítólag már az Everton elleni derbire is a kezdőbe nevezett volna, de a labdarúgó feleségénél beindult a szülés, ezért Gakpo a meccs előtti órákban kikerült a keretből. A labdarúgó párja és első gyermeke, Benjamin is jól vannak. Klopp elárulta azt is, hogy Connor Bradleyre és Diogo Jotára sérülés miatt nem számíthat.

A német szakembert megkérdezték legfrissebb lehetséges utódjelöltjéről, a Feyenoordot irányító Arne Slotról is.

„Nem tudok semmi konkrétumot, nem veszek részt a kiválasztási folyamatban, de az nagyon tetszett, hogy az első pillanattól kezdve szeretné ezt a munkát. Elhivatott, izgatott. Nagyon tetszik, ahogy a csapatai játszanak és csak azt mondhatom, amit hallottam róla, ő egy jó srác, jó edző” – mondta holland kollégájáról Klopp.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Április 27., szombat
13.30: West Ham United–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Crystal Palace
16.00: Manchester United–Burnley (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Sheffield United (Tv: Match4)
16.00: Wolverhampton Wanderers–Luton Town
18.30: Everton–Brentford
21.00: Aston Villa–Chelsea (Tv: Spíler1)
Április 28., vasárnap
15.00: AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion
15.00: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Match4)
17.30: Nottingham Forest–Manchester City (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal34245582–26+56 77 
2. Manchester City33237380–32+48 76 
3. Liverpool34228475–34+41 74 
4. Aston Villa34206871–50+21 66 
5. Tottenham33186965–53+12 60 
6. Manchester United331651251–50+1 53 
7. Newcastle331551369–54+15 50 
8. West Ham341391254–63–9 48 
9. Chelsea321381161–57+4 47 
10. Bournemouth341291349–60–11 45 
11. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
12. Wolverhampton341271546–54–8 43 
13. Fulham341261650–54–4 42 
14. Crystal Palace341091544–56–12 39 
15. Brentford34981752–59–7 35 
16. Everton341181536–48–12 33 
17. Nottingham Forest34791842–60–18 26 
18. Luton Town34672147–75–28 25 
19. Burnley34582137–69–32 23 
20. Sheffield United34372433–92–59 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik