PL: sokat javult az Arsenal, de a City és a Liverpool így is esélyesebb

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 13:44
Manchester City v Arsenal - Premier League - Etihad Stadium
Hiába álltak az élre Artetáék, Guardioláék a legesélyesebbek az aranyéremre a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)
Még kiélezettebb lett a harc a bajnoki címért az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulója után. A Brentford ellen nehézkes hazai győzelmet arató Arsenal a Liverpool és a Manchester City döntetlenjének köszönhetően a tabella élére állt, de az Opta szuperszámítógépe szerint a trióból így is az „ágyúsoknak” van a legkevesebb esélyük a bajnoki címre.

Mint ismert, az Arsenal a vártnál jóval nehezebben tudta legyűrni a Brentfordot, de a 2–1-es sikernek köszönhetően még a Liverpool–Manchester City csúcsrangadó előtt biztossá vált, hogy a londoniak maradnak az élen a forduló után.

Az anfieldi iksz miatt a Liverpoolnak az „ágyúsokhoz” hasonlóan 64 pontja van, s csak rosszabb gólkülönbség miatt állnak az élen Mikel Artetáék, míg a címvédő Manchester City 10 fordulóval az idény vége előtt egypontos hátránnyal áll a harmadik helyen.

Noha az Arsenal kiváló formának örvend és első angol csapatként nyerte meg első nyolc bajnokiját egy naptári évben, nem Mikel Artetáék a legesélyesebbek a bajnoki aranyéremre, még úgy sem, hogy a Brentford elleni sikernek köszönhetően 13-ról 18.8 százalékra emelkedett az esélyük az Opta szuperszámítógépének szimulációi alapján.

A csúcsrangadó döntetlenjével egyik csapat sem járt igazán jól: a Liverpoolnak 35.6-ról 35.3 százalékra csökkent az esélye, de ennél is többet bukott a City, amelynek bajnoki esélyei 51.4-ről 45.9 százalékra redukálódtak.

A bajnoki versenyfutásba beleszólhat a BL-helyekre pályázó Tottenham is, hiszen a Hotspur egymás után csap össze a három naggyal: április 20-án a Cityt, 27-én az Arsenalt fogadja, majd május 4-én Liverpoolba látogat.

A Premier League a honlapján készített összegzést a három nagy hátralévő meccseinek nehézségeiről. Ez alapján az utolsó 10 fordulóban az Arsenalnak a legnehezebb a sorsolása, ugyanis ellenfelei átlagosan 41.5 pontot szereztek, ezzel 9. helyen állnának, míg a City ellenfelei 40.7 pontot szereztek átlagban, s a Liverpoolnak a legkedvezőbb a helyzete, Jürgen Kloppék ellenfelei ugyanis csak 38.4 pontot szereztek az idény eddigi szakaszában.
A liga honlapja megjegyezte: mindössze ötödször fordult elő olyan, hogy 28 forduló után az első három csapat között csupán egy pont a különbség.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Liverpool–Manchester City 1–1 (0–1) 
Liverpool, Anfield. Vezette: M. Oliver 
Liverpool: Kelleher – Conor Bradley (Robertson, 61.), Van Dijk, Quansah, J. Gomez – Mac Allister, Endo, Szoboszlai (Szalah, 61.) – Harvey Elliott, D. Núnez (Gakpo, 76.), Luis Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp
City: Ederson (Ortega, 56.) – Walker, Akanji, Aké – Rodri, Stones – Bernardo Silva, De Bruyne (Kovacic, 69.), J. Álvarez (Doku, 69.), Foden – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Mac Allister (50. – 11-esből), ill. Stones (23.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Arsenal

28

20

4

4

70–24

+46 

64 

  2. Liverpool

28

19

7

2

65–26

+39 

64 

  3. Manchester City

28

19

6

3

63–28

+35 

63 

  4. Aston Villa

28

17

4

7

59–41

+18 

55 

  5. Tottenham

27

16

5

6

59–39

+20 

53 

  6. Manchester United

28

15

2

11

39–39

    0 

47 

  7. West Ham

28

12

7

9

45–49

  –4 

43 

  8. Brighton

28

11

9

8

50–44

  +6 

42 

  9. Wolverhampton

28

12

5

11

42–44

  –2 

41 

10. Newcastle

27

12

4

11

57–45

+12 

40 

11. Chelsea

26

10

6

10

44–43

  +1 

36 

12. Fulham

28

10

5

13

40–44

  –4 

35 

13. Bournemouth

27

8

8

11

37–49

–12 

32 

14. Crystal Palace

28

7

8

13

33–48

–15 

29 

15. Brentford

28

7

5

16

40–52

–12 

26 

16. Everton

28

8

7

13

29–39

–10 

25 

17. Nottingham Forest

28

6

6

16

34–50

–16 

24 

18. Luton Town

27

5

6

16

38–55

–17 

21 

19. Burnley

28

3

5

20

27–62

–35 

14 

20. Sheffield United

28

3

5

20

24–74

–50 

14 

Pontlevonás:  Everton 6 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik