PL: Szoboszlai kihagyja a Liverpool két kupameccsét – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2024.01.05. 10:59
null
Szoboszlai Dominik kihagyja a Liverpool Arsenal elleni FA-kupa-meccsét és a Fulham elleni Ligakupa-elődöntőt is (Fotó: Getty Images)
Megtartotta az Arsenal elleni FA-kupa-mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az angol élvonalbeli Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp, aki a Newcastle ellen megsérült Szoboszlai Dominik állapotáról is beszélt.

Mint ismert, a magyar válogatott csapatkapitányát az előzetes tervek szerint szerette volna lecserélni Jürgen Klopp a Newcastle elleni hétfői bajnokin, de egy perccel a cserét megelőzően Szoboszlai Dominik a combját fájlalva sántikált. A középpályás állapotáról azóta nem közölt semmit a Liverpool, ám az Arsenal elleni FA-kupa-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Jürgen Klopp beszélt Szoboszlai állapotáról.

A jelenlévő újságírók elsőként a magyar játékos potenciális sérüléséről kérdezték a német szakembert, aki megerősítette: Szoboszlai valóban megsérült.

„Combizom. Majd meglátjuk” – mondta Klopp. „Dom nagyon pozitív. Nincs sok fájdalma, de nincs esély arra, hogy játsszon vasárnap vagy szerdán” – utalt a német szakember az Arsenal elleni FA-kupa-meccsre és a jövő szerdai, Fulham elleni Ligakupa-elődöntő-odavágóra.

„Azután reményeink szerint visszatérhet” – jegyezte meg Klopp, kitérve arra is, a többiek megfelelő állapotban vannak és mindenki bevethető az „ágyúsok” ellen, kivéve természetesen a katari Ázsia-kupára utazó japán középpályást, Endo Vatarut és az Elefántcsontparton rendezendő Afrikai Nemzetek Kupáján érdekelt egyiptomi támadót, Mohamed Szalahot, akiket meglehetősen furcsán búcsúztatott el Klopp.

„Hazugság lenne, ha azt mondanám: sok szerencsét. Jöjjenek vissza egészségesen és ennyi” – mondta.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Január 4., csütörtök
Crystal Palace–Everton 0–0
Január 5., péntek
20.15: Brentford–Wolverhampton
20.30: Fulham–Rotherham (II.)
21.00: Tottenham Hotspur–Burnley (Tv: Spíler1)
Január 6., szombat
13.30: Millwall (II)–Leicester City (II) (Tv: Spíler2)
13.45:
Sunderland (II.)–Newcastle United (Tv: Spíler1)
16.00: Gillingham (IV.)–Sheffield United
16.00: QPR (II.)–Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Stoke City (II.)–Brighton
18.30: Chelsea–Preston (II.) (Tv: Spíler1)
18.30: Middlesbrough (II.)–Aston Villa (Tv: Spíler2)
Január 7., vasárnap
15.00: Luton–Bolton (III.)
15.00: Manchester City–Huddersfield (II.) (Tv: Spíler1)
15.00: Nottingham–Blackpool (III.)
15.00: West Ham United–Bristol City (II.)
17.30: Arsenal–Liverpool (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
29 perce

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
22 órája

Először játszhat három magyar kieséses BL-meccsen!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:40

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
2026.02.26. 12:05

John Aldridge: Szoboszlait jobbhátvédben játszatni pazarlás

Angol labdarúgás
2026.02.24. 10:32

Rossi napi tizenkét kávéjáról és a konyha falára ragasztandó BL-trófeáról is beszélt Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.02.23. 20:09
Ezek is érdekelhetik