PL: megszenvedett a Nottingham Forest ellen az Arsenal

S. B.S. B.
2024.01.30. 23:26
A vártnál nehezebben, de megszerezte a három pontot az Arsenal (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal 2–1-re verte meg idegenben a Nottingham Forestet, a Luton 4–0-ra kiütötte a Brightont, míg a Fulham és az Everton 0–0-s döntetlent játszott egymással az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójának keddi játéknapján.

 

NOTTINGHAM FOREST–ARSENAL

Az első percektől kezdve egyértelműen az Arsenal irányította a találkozót, és ez a félidő végéig nem is változott. Szinte folyamatosan a Nottingham kapuja előtt volt a labda, és nagyobbnál nagyobb helyzetek születtek, azonban ezek rendre kimaradtak, így gól nélkül fordulhattak a csapatok.

A második félidőben is hasonlóan alakultak az események, az 56. percben például gyönyörű összjáték végén került helyzetbe Gabriel Jesus, ám pár méterről csak a kapufát sikerült eltalálnia. Ezt követően azonban már nem kellett sokat várni a gólig, a 65. percben épp Jesus vette át szépen a bedobott labdát, és szinte az alapvonalról talált be a kapus lába között. A 72. percben Bukayo Saka került helyzetbe, és nyugodt fejjel gurította be a londoniak második gólját. A 89. percben ugyan Taiwo Awoniyi révén közelebb zárkózott a nottinghami csapat, és felcsillant számára a remény, de már nem tudott egyenlíteni. 1–2

LUTON–BRIGHTON

A tabella hátsó felében kullogó Luton már a harmadik percben kétgólos előnyre tett szert: Elijah Adebayo alig fél perccel a meccs kezdete után talált be, majd két percre rá Chiedozie Ogbene szerzett gólt szép kontrából. Ráadásul a félidőig tovább növelték az előnyüket a hazaiak, a 42. percben ismét Adebayo volt eredményes. A folytatásban sem tudta összeszedni magát a vendéggárda, az 56. percben Adebayo a harmadik gólját szerezte meg – kiütéses győzelmet aratott a Luton. 4–0

ASTON VILLA–NEWCASTLE

Fabian Schär egyetlen gólt sem szerzett a mostani találkozót megelőző 73 lövéséből, ám ezúttal kétszer is betalált a Newcastle-ben. Ollie Watkins szépítő gólja az 50. bajnoki találata volt a klubban, ezzel mindössze a harmadik Villa-játékos, aki elérte ezt a határt Gabriel Agbonlahor és Dwight Yorke után. 1–3

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ, keddi mérkőzések
Nottingham Forest–Arsenal 1–2 (Awoniyi 89., ill. G. Jesus 65., Saka 72.)
Fulham–Everton 0–0
Luton Town–Brighton 4–0 (Adebayo 1., 42., 56., Ogbene 3.)
Crystal Palace–Sheffield United 3–2 (Eze 17., 27., Olise 67., ill. Brereton Díaz 1., McAtee 20.)
Aston Villa–Newcastle United 1–3 (Watkins 71., ill. F. Schär 32., 36., A. Moreno 52. – öngól)

TOVÁBBI PROGRAM
SZERDA
20.30: Manchester City–Burnley (Tv: Match4)
20.30: Tottenham Hotspur–Brentford
21.15: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
CSÜTÖRTÖK
20.30: West Ham United–Bournemouth
21.15: Wolverhampton–Manchester United (Tv: Spíler1)

1. Liverpool21146147–18+29 48 
2. Arsenal22144444–21+23 46 
3. Manchester City20134348–23+25 43 
4. Aston Villa22134544–30+14 43 
5. Tottenham21124544–31+13 40 
6. West Ham21105635–32+3 35 
7. Newcastle221021044–33+11 32 
8. Brighton & Hove Albion2288638–37+1 32 
9. Manchester United21102924–29–5 32 
10. Chelsea2194835–31+4 31 
11. Wolverhampton2185830–31–1 29 
12. Fulham22741128–36–8 25 
13. Bournemouth2074928–39–11 25 
14. Crystal Palace22661025–36–11 24 
15. Brentford20641029–33–4 22 
16. Nottingham Forest22551227–40–13 20 
17. Luton Town21541228–38–10 19 
18. Everton22841024–28–4 18 
19. Burnley21331521–42–21 12 
20. Sheffield United22241619–54–35 10 
Pontlevonások: Everton 10 pont
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
8 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
15 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
21 órája

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
23 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 15:50

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 08:57
Ezek is érdekelhetik