Ha fogy az üzemanyag – Csinta Samu publicisztikája

NEM MINTHA TELJESEN példa nélküli esetekről beszélhetnénk, de így, év elején azért rendesen meglepték a világot a sztáredzők. Röpke névsorolvasás időrendben, a teljesség igénye nélkül, mert hát isten tudja, merre forog a továbbiakban a futballedzők körhintája: José Mourinhót elküldték Rómából, Jürgen Klopp bejelentette idény végi távozását Liverpoolból, majd Xavi Hernández is jelezte, hogy mindannyiuk – értsd: csapat és edző – érdekében a bajnokság végeztével ő is feláll a Barcelona kispadjáról.
A körhintás metafora kissé talán erőltetett, hiszen eddig csak a portugál edzőgururól tudni, hogy a jelek szerint hamarosan átül a karusszel következő lovacskájára, úgy tűnik, őt viselték meg legkevésbé a fejlemények, na de hát a Special One eddig sem mimózalelkéről híresült el. A helyébe kinevezett klublegenda, Daniele De Rossi első két, edzőként abszolvált bajnoki meccsét egyaránt 2–1-es győzelemmel zárta, és az AS Roma változatlanul az európai kupaszereplés tartományában állomásozik, miközben a bajnoki dobogó a távolság ködébe látszik veszni. A másik két edző további sorsa egyelőre beláthatatlan, ha hitelt akarunk adni az első körös nyilatkozatoknak, Klopp egyelőre semmi másra nem vágyik, mint pihenésre, Xavinak még ilyen szinten körvonalazódó jövőképe sincs.
Helyzetük, döntésük taglalásakor érdemes abból kiindulni, hogy két, egymástól igencsak különböző helyzetből készülnek kilépni. A német szakember egy topon lévő, illetve kisebb visszaesés után oda visszatérni látszó csapatot hagy maga után, no meg a szurkolók részéről megnyilvánuló kritikátlan szeretetet. Szinte valószerűtlen a kép: vasárnap az Anfielden 60 ezer szurkoló énekelte neki a Liverpool-himnuszt, a You’ll never walk alone-t. Bevallom, kíváncsian vártam a Norwich City elleni FA-kupa-meccs tv-közvetítését, Klopp első nyilvános fellépését a váratlan bejelentést követően. Bár jó ideje egyértelművé vált, hogy a 2015 októbere óta „kormoránkodó” német elképesztő elfogadottságot és tekintélyt vívott ki magának, de hát a szurkoló is ember – de mennyire az… –, a csalódott ember pedig sokszor ragadtatja magát olyan gesztusokra, amelyeket egy perc múlva már mélységesen bán. De Liverpoolban semmi fütty, szőrfelállítóan zengett az aréna, Klopp pedig könnyezett.
Ha létezett előzmények nélküli edzői felmondás, ez volt az. Hogy a legbelsőbb körökből hányan tudtak a mester vívódásairól, nem tudhatjuk, a csapat környékén azonban aligha akadt ilyen. Legalábbis erről árulkodtak Billy Hogan klubigazgatónak a bejelentéstől immár történelminek titulálható sajtóértekezleten mondott szavai: „Amikor elmondtam a fiamnak Jürgen távozását, hozzátettem: azt hittem, mindig velünk marad.” Kívülről is így nézett ki. A nagycsapat státuszát és ragyogását a Liverpoolnak visszaadó Klopp nemcsak azzal hódította meg a „vörösök” világát, hogy máris Kenny Dalglish, Bob Paisley, Rafael Benítez vagy Bill Shankly produkcióját felülmúló győzelmi arány fűződik a nevéhez. Benne volt abban a klubbal való azonosulás, a legtöbbször irracionális szurkolói érzelemtengerben való folyamatos megmártózás. Ha kezdetben volt is némi megtervezettség a gesztusrendszerében, az idők folyamán annyira ösztönössé vált, hogy csak az elvetemült Liverpool-ellenesek merték olcsó bohóckodásnak nevezni. Közülük is csak a legelvetemültebbek. A minden öltöző sajátjának tekintett titkokon túl a játékosokkal ápolt viszonyáról is legendákat zengtek – első adandó alkalommal érdemes lesz erről Szoboszlai Dominikot is megkérdezni –, mert nincs az a művi módon beállított mosoly, amely felülmúlná a futballistái megbecsülését sugárzó „százfogú” Klopp-arcot.
„Olyan vagyok, mint egy sportautó, talán nem a legjobb, de elég jó. Százötvennel tépek az autópályán, kívülről talán minden rendben lévőnek látszik, de én látom, hogy az üzemanyag-mutató egyre süllyed. Amikor 2022-ben aláírtam az új szerződésemet, még azt hittem, bármire képes vagyok. Hát nem. Egyszerűen fizikailag nem bírom tovább.” Klopp szavai nemcsak plasztikusak, de őszintén is csengenek. Fedezetként ott van az angol bajnoki cím, kupagyőzelem, Bajnokok Ligája-győzelem, nem utolsósorban a mostani idény ígéretes alakulása, amelyben a Liverpool négy fronton is talpon van még: vezeti a Premier League tabelláját, áll a Ligakupában meg az FA-kupában, és a portfólióból egyedül hiányzó Európa-liga elhódítására is kitűnő eséllyel hajt.
Azt híresztelik, hogy felesége, Ulla Sandrock beszélte rá férjét a fékek behúzására. Ha így történt, a szememben az is egy felelős ember tettét igazolja, még akkor is, ha magam is elmosolyodtam a nagy túlélő, a Manchester United élén 1490 meccset megélő Sir Alex Ferguson reakcióján. „Szabadban, tiszta levegőn végzett munka: kell-e ennél jobb, feltöltőbb?” – mondta, amikor Klopp döntéséről kérdezték az MU-val 26 év alatt 38 trófeát begyűjtő edzőlegendát.
A Barcelona mestere, a 2021. november 6-án megváltóként érkező Xavi esete egészen mást példáz: hogy a katalán óriásklubnál legfeljebb elméleti esélye nyílik bárkinek is Ferguson-hosszúságú karrierre. A játékosként nagyon szeretett, a Barca színeiben 505 mérkőzésig jutó korábbi középpályásnak sem sikerült megtörnie az átkot, amely szerint a Barcelonánál az elmúlt 25 év során egyetlen edző sem töltött el öt évet a kispadon. Az Athletic Bilbaótól elszenvedett kupakudarc, majd a Villarreal elleni barcelonai 3–5-ös bajnoki jelentette az utolsó löketet, ezt követően jelentette be Xavi, hogy az évad végén búcsúzik.
Nem sokkal Klopp sajtótájékoztatója után jött e hír, mégis micsoda különbség! Tele keserűséggel, csalódottsággal, amit nem is rejtett véka alá. „Kíméletlen érzés azzal szembesülni, hogy nem becsülnek meg. Olyan mentális teher, ami már-már elviselhetetlen. És egyszer csak eljutsz arra a pontra, amikor azt mondod, semmi értelme folytatni. A legközelebbi barátaim tudják, min mentem át. Egyszerűen elfogyott a erőm.” Szeretett, elismert játékos volt, mára egyre többek által megkérdőjelezett edző, akit azonban nem hagyott el a klubja iránti felelősségtudat. „Úgy gondolom, a jelenlegi helyzeten változtatni kell, és ízig-vérig barcásként nem engedhetem, hogy így folytatódjon.” Talán szentségtörő a kérdés: nem lehetett volna fokozni azt a felelősségvállalást? Például azonnali felállással, meghagyva ily módon csapatának az elméleti esélyt, hogy új edzővel, új impulzusokkal megpróbálja menteni, ami még menthető ebből a félrecsúszó idényből. Ő már aligha tud érdemit hozzátenni a jelenlegi helyzethez, amelyet az első helytől elválasztó 11 pontos hátrány és a kupából való kizúgás igencsak minősít. Ha nem így lesz, azt igazi edzői bravúrként könyvelhetjük el.
Mindkét szakember esetében számolgatják már a napokat a szurkolók. Nyilván más-más előjellel. Barcelonában a többet ígérő új éra reményében, Liverpoolban viszont gyökeresen más a hangulat. A Klopp május 19-i hazai búcsúmeccsére érkező jegyigénylés – a Wolverhampton szolgáltatja majd a „díszletet” – máris az Anfield befogadóképességének többszörösére rúg. Mindez 2000 eurós induló belépőárak mellett, de a feketepiac is felrobbanni látszik: az egyébként 70 eurós főtribünre minden bizonnyal a hihetetlennek tetsző 29 ezer eurót is eléri majd egy-egy belépő ára. Pláne, ha addigra már mindent besöpörnek Szoboszlaiék.

Liverpoolban és Barcelonában egyaránt új korszak kezdődik az Európa-bajnokság után összesereglő sztáralakulatoknak. Abban az értelemben is, hogy ki bírja majd a leendő menedzserek bizalmát, kinek kell pluszban is búcsúkönnyeket ejteni a távozó mesterek után. De vélhetően nemcsak a háttérbe szorulók között lesznek olyanok, akik visszasírják a korábbi mestereket. Kloppot biztosan.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!