FA-kupa: az Arsenallal csapnak össze Szoboszlaiék a 3. fordulóban

M. B.M. B.
2023.12.04. 12:29
null
Egyből bivalyerős ellenfelet kapott a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Vasárnap délután sorsolták ki a labdarúgó FA-kupa 3. fordulójának párosításait, amelyben már az élvonal (Premier League) és a másodosztály (Championship) csapatai is érdekeltek. Ellenfelet kapott többek között a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool, Kerkez Milos csapata, a Bournemouth, valamint a – továbbjutás esetén – a Hegyi Krisztiánt foglalkoztató Stevenage is.

A forduló slágermeccse egyértelműen a Liverpool–Arsenal párosítás, a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató „vörösök” a Premier League jelenlegi listavezetőjéhez látogatnak, míg Kerkez Milos együttese, a Bournemouth a másodosztályú QPR vendége lesz. A Hegyi Krisztiánt foglalkoztató Stevenage – ha kiejti a Port Vale-t – a hatodik vonalban vitézkedő Maidstone Unitedhez látogat.

A Manchester United a trófeát 2013-ban megnyerő, jelenleg harmadosztályú Wigan Athletic vendége lesz, míg a városi rivális City a Huddersfield Townt fogadja. A Newcastle megkapta a jelenleg másodosztályú Sunderlandet, így hét év szünet után ismét sor kerül a „Tyne–Wear Derby” néven is ismert szomszédvári rangadóra – ezzel szemben a Chelsea odahaza mérkőzhet meg a másodosztályú Preston North End gárdájával. A mérkőzésekre január 5. és 8. között kerül sor.

AZ FA-KUPA 3. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
Luton Town–Bolton Wanderers (III.)
Shrewsbury Town (III.)–Wrexham (IV.)
Arsenal–Liverpool
Stoke City (II.)–Brighton
Norwich City–Crewe (IV.)/Bristol Rovers (III.)
West Ham–Bristol City (II.)
Tottenham–Burnley
Fulham–Rotherham United (II.)
West Bromwich Albion (II.)–Aldershot (V.)/Stockport County (IV.)
Southampton (II.)–Alfreton Town (VI.)/Walsall (IV.)
AFC Wimbledon (IV)/Ramsgate (VIII.)–Ipswich Town (II.)
Peterborough United (III.)–Leeds United (II.)
Milwall (II.)–Leicester City (II.)
Watford (II.)–Chesterfield (V).
Sunderland (II.)–Newcastle United
Sheffield Wednesday (II.)–Cardiff City (II.)
Crystal Palace–Everton
Middlesbrough (II.)–Aston Villa
Nottingham Forest–Blackpool (III.)/Forest Green Rovers (IV.)
Wigan Athletic (III.)–Manchester United
Manchester City–Huddersfield Town (II.)
Blackburn Rovers (II.)–Cambridge United (III.)
Gillingham (IV.)–Sheffield United
Swansea City (II.)–Morecambe (IV.)
Chelsea–Preston North End (II.)
QPR (II.)–Bournemouth
Coventry City (II.)–Oxford United (III.)
Brentford–Wolverhampton Wanderers
Plymouth Argyle (II.)–Sutton United (IV.)
Maidstone United (VI.)–Stevenage (III.)/Port Vale (III.)
Newport County (IV.)/Barnet (V.)–Easleigh (V.)
Hull City (II.)–Birmingham City (II.)

Legfrissebb hírek

Megkapta az európai Szuperkupa-meccset a vb-ről kizárt játékvezető

Bajnokok Ligája
2026.06.11. 16:00

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Kerkez Milos és Sallai Roland sem játszhat a kazahok ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 12:49

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Még mindig téma Szoboszlai Dominik mémmé váló ruhás képe, jogi lépéseket tesz az ügynöksége

Minden más foci
2026.06.05. 09:03
Ezek is érdekelhetik