Liverpool: Szoboszlai Dominik rápihenhet az év végi meccsdömpingre

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 13:44
null
Pihenő vár Szoboszlai Dominikra? (Fotó: Getty Images)
Kevesebb szerepet kaphat az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool FC következő néhány meccsén Szoboszlai Dominik, hogy így csúcsformában léphessen pályára az év végi mérkőzéseken – állítja cikkében a Liverpool Echo szakírója, Ian Doyle.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya végigjátszotta csapata meccseit az idény első részében, míg az El-ben többnyire csereként jutott szóhoz. Először a Luton Town elleni bajnoki mérkőzésen cserélte őt le Jürgen Klopp vezetőedző, majd a Brentford és a Manchester City elleni találkozót sem játszotta végig – Doyle szerint azért, mert a számára szokatlanul magas terhelés miatt visszaesett a formája.

Éppen ezért dönthet úgy a német szakember, hogy az előttünk álló hetekben pihenteti Szoboszlait annak érdekében, hogy a magyar középpályás csúcsformában legyen az év végi bajnokikon. A Liverpool a PL előttünk álló fordulóiban alsóházi csapatokkal (Fulham, Sheffield United, Crystal Palace) játszik – aztán jön a belga Union Saint-Gilloise elleni El-találkozó –, s így ezeken a meccseken a Harvey Elliott, Curtis Jones, Ryan Gravenberch hármasból kaphatna valaki szerepet Szoboszlai posztján.

A naptári év vége keménynek ígérkezik a Liverpool számára: Szoboszlaiék december 17-én az Anfielden fogadják a Manchester Unitedet, majd a 20-án esedékes, West Ham elleni Ligakupa-negyeddöntő után 23-án ugyancsak hazai pályán csapnak össze az Arsenallal. December 26-án, vagyis Boxing Day-en a Burnley vendége lesz Jürgen Klopp csapata, majd az új év első napján a Newcastle látogat az Anfieldre.

Érdemes még megjegyezni, hogy a Liverpool Echo-n megjelent cikkhez kommentelők szerint feleslegesek az aggodalmak, mert Szoboszlai a City ellen is jól játszott – hozzátéve, hogy a válogatott meccsek után azonnal pályára lépőkhöz hasonlóan ő sem a lehető legjobb formáját hozta, de ez a jelenség ismeretében teljesen normális dolog.

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 13 9 3 1 27–10 +17 30
2. Manchester City 13 9 2 2 33–13 +20 29
3. Liverpool 13 8 4 1 28–11 +17 28
4. Aston Villa 13 9 1 3 31–18 +13 28
5. Tottenham 13 8 2 3 25–17 +8 26
6. Manchester United 13 8 5 16–16 0 24
7. Newcastle 13 7 2 4 31–14 +17 23
8. Brighton & Hove Albion 13 6 4 3 28–23 +5 22
9. West Ham 13 6 2 5 23–23 0 20
10. Chelsea 13 4 4 5 22–20 +2 16
11. Brentford 13 4 4 5 19–18 +1 16
12. Wolverhampton 13 4 3 6 18–23 –5 15
13. Crystal Palace 13 4 3 6 13–18 –5 15
14. Fulham 13 4 3 6 13–22 –9 15
15. Nottingham Forest 13 3 4 6 16–21 –5 13
16. Bournemouth 13 3 3 7 14–28 –14 12
17. Luton Town 13 2 3 8 12–23 –11 9
18. Sheffield United 13 1 2 10 11–34 –23 5
19. Everton 13 4 2 7 14–20 –6 4
20. Burnley 13 1 1 11 10–32 –22 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik