PL: „Szabálytalan gólt lőttem Bogdánnak, a Bolton kiesett – újra kellene játszani!”

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.05. 11:40
null
Az ominózus jelenet – Jonathan Walter (balra) és Bogdán Ádám (jobbra) Fotó: Getty Images)
Az angol Stoke City korábbi labdarúgója, Jonathan Walters hivatalos X-csatornáján sajátos módon reagált a Liverpool menedzserének, Jürgen Klopp azon kijelentésére, miszerint újra kellene játszani a nagy port kavart Tottenham–Liverpool (2–1) múlt szombaton rendezett Premier League-rangadót.

 

Még mindig nincs vége a 2–1-re végződő Tottenham–Liverpool bajnoki meccs drámájának: Szoboszlai Dominikéktól az első félidőben vett el szabályos gólt a VAR, a játékvezetői testület (PGMOL) azóta bocsánatot kért, az okokat is elmagyarázta, ráadásul hangfelvételt is kiadott az esetről, de Jürgen Klopp szerint ettől nem változik semmi. Úgy fogalmazott: „Mint a futballban dolgozó személy azt gondolom, az egyetlen megoldás az lenne, ha újrajátszanánk a mérkőzést, ugyanakkor ez valószínűleg nem fog megtörténni. A hangfelvétel semmin sem változtatott, de fontos, hogy tudjuk, nem szándékosan hibáztak. Ezt nem szabad elfelejtenünk.”

A Stoke City már visszavonult játékosa, Jonathan Walters erre a kijelentésre reagált sajátos módon a közösségi médiában: „A 2011–2012-es idény utolsó mérkőzésén lőttem egy gólt a Boltonnak. Emiatt esett ki a csapat a Premier League-ből, és azóta sem tért vissza. Tiszta szabálytalanság volt a kapussal, Bogdán Ádámmal szemben. Újra kellene játszani!”


Walters 2012. május 13-án két gólt lőtt a Bolton ellen, a másodikat a 77. percben szerezte, ezzel egyenlített, és beállította a 2–2-es végeredményt. Az is igaz, hogy a Bolton kiesését jelentette a találata.

EMLÉKEZTETŐÜL

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
TOTTENHAM HOTSPUR–LIVERPOOL 2–1 (1–1)
London
,Tottenham Hotspur Stadion,62 001néző.Vezette:Hooper
TOTTENHAM:Vicario – Pedro Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (B. Davies, 83.) – P. Sarr (Skipp, 83.), Bissouma (Höjbjerg, 90.) – Kulusevski, Maddison (Véliz, 90.), Richarlison – Szon Hung Min (Szolomon, 69.).Menedzser:Ange Postecoglou
LIVERPOOL:Alisson – Gomez (Konaté, 74.), Matip, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Gravenberch, 80.), C. Jones – Szalah (Alexander-Arnold, 74.), Gakpo (Diogo Jota, a szünetben), L. Díaz (Endo, 74.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szon Hung Min (36.), Matip (90+6. – öngól), ill. Gakpo (45+5.)
Kiállítva:C. Jones (26.), Diogo Jota (69.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik