Liverpool: Szoboszlai ismét a hónap legjobbja lehet

D. S. B.D. S. B.
2023.10.02. 12:27
null
Szoboszlai Dominik szeptemberben is a Liverpool legjobb játékosa lehet (Fotó: Getty Images)
Elszenvedte első vereségét az új idényben az angol élvonalbeli Liverpool, amely játékvezetői hibával megspékelt mérkőzésen kettős emberhátrányban kapott ki 2–1-re idegenben a Tottenhamtől. A „vörösök” azonban kiváló szeptembert produkáltak, amely után ismét keresik a hónap legjobb játékosát.

 

A Liverpool remekül kezdte a 2023–2024-es idényt, hiszen hét bajnokijából ötöt nyert meg, egy-egy döntetlen és vereség mellett, valamint az Európa-ligában és az angol Ligakupában is győzelemmel indított.

A Mersey-partiak szeptemberben hat mérkőzést játszottak, s az Aston Villát 3–0-ra, a Wolverhamptont, az osztrák LASK-ot, a West Hamet és a másodosztályú Leicestert pedig 3–1-re verték a Tottenham elleni 2–1-es vereség előtt.

A lejátszott hat meccs után a Liverpool már most keresi szeptember hónap legjobbját, aki az a Szoboszlai Dominik is lehet, aki augusztusban már megkapta ezt az elismerést. A 22 éves magyar középpályás a vonatkozó időszakban két gólt szerzett a Liverpool színeiben, előbb még szeptember elején, az Aston Villa ellen szerezte meg első gólját, amely után a mérkőzés legjobb liverpooli játékosának is megválasztották, majd múlt szerdán a Leicester elleni Ligakupa-mérkőzésen szerzett bombagólt.

 


 

A HÓNAP LIVERPOOL-JÁTÉKOSÁRA IDE KATTINTVA TUD SZAVAZNI!

 

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
4 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47