PL: világrekord összeget ajánl Szalahért az Al-Ittihad – sajtóhír

2023.09.05. 20:48
null
Világrekord összeget ajánlottak Szalahért (Fotó: AFP)
A szaúdi Al-Ittihad továbbra is mindent megtesz, hogy szerződtesse a Liverpool klasszis csatárát, Mohamed Szalahot. A The Sun információi szerint a dzseddaiak világrekordot jelentő 215 millió fontos ajánlatot tettek az egyiptomiért.

Az angol sajtóhírek szerint a szaúdi klub képviselői hétfőn elrepültek Londonban, hogy megtegyék a végső, 215 millió fontos ajánlatukat Szalahért. Mivel Szaúd-Arábiában is már nagyon közeledik az átigazolásii idény vége – csütörtök éjfélig lehet megkötni az utolsó üzletet –, már több lehetősége nem lesz idén a Liverpoolnak megválni a 31 éves támadójától.

Liverpool: az Al-Ittihad 175.5 millió eurót ajánlott Szalahért
Közel egymilliárd eurót mozgatna meg Szalahért az Al-Ittihad...
Real Madrid: Alabáért 40 milliót ajánlott az Al-Ittihad

A napokban a „vörösök” ugyan már visszautasítottak egy 170 millió fontos ajánlatot, és a liverpooli klubtól többen – köztük Szoboszlai Dominik – megerősítették, hogy az egyiptomi nem szeretné elhagyni a gárdát, ennek ellenére sem áll le Karim Benzema csapata.

Sajtóinformációk alapján Szalah 2.45 millió fontot keresne hetente új klubjánál, a mezeladásaiból befolyó összeg nagy részét is megkapná, sőt részesedést is kaphatna legalább három szaúdi óriásvállalattól.

Az eddigi legdrágább átigazolási összeg egyébként jelenleg Neymar nevéhez fűződik, akiért 200 millió fontot fizetett a Paris Saint-Germain 2017-ben, hogy elcsábítsa a Barcelonától.

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Dakar rali: nem Szaúd-Arábiában rendezik meg a jövő évi versenyt

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 20:56

„Nagyon sokat ér ez a három pont” – Andoni Iraola a Gulácsiék elleni fordításról

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:05

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

Szoboszlai Dominik: Cristiano Ronaldo a példaképem; Modric a legkellemetlenebb ellenfél

Angol labdarúgás
2026.10.02. 10:21

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40