Anglia: Guardiola segítője veszi át a Leicester irányítását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 21:12
null
Enzo Maresca lett a Leicester City menedzsere (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságba (Championship) kieső Leicester City a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Manchester Citynél Pep Guardiola másodedzőjeként dolgozó Enzo Marescát nevezte ki a csapat menedzserének.

 

A 43 éves Enzo Maresca játékosként megfordult többek között az angol West Bromwichnál, az olasz Juventusnál, Bolognánál, Fiorentinánál, Sampdoriánál, Palermónál, illetve Veronánál, a spanyol Sevillánál és Málagánál, valamint a görög Olympiakosznál is.

Maresca a 2017-es visszavonulása után az Ascolinál, a Sevillánál és a West Hamnél is másodedzőként dolgozott, majd egy rövid ideig a Gianluigi Buffont és Balogh Botondot foglalkoztató olasz másodosztályú Parma vezetőedzője lett 2021-ben, de a 2022–2023-as idényt már a Manchester Citynél kezdte Pep Guardiola másodedzőjeként.

Maresca a múlt szombati, isztambuli Bajnokok Ligája-döntő után került a figyelem középpontjába, mivelédesapja is az Atatürk Stadionban nézte a finálét, ám ott eltűnt, s csak hosszú órákkal később találták meg.

A Leicester City a Premier League-ből való kiesés után nem hosszabbította meg Dean Smith 2023. június 30-án lejáró szerződését, helyére pedig Marescát nevezte ki, akivel 2026-ig szóló megállapodást kötött.

 


 

Legfrissebb hírek

Obi Bence Onwughalu, szárnybontogatás Leicesterben

Képes Sport
2026.01.28. 10:05

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Liam Rosenior a Chelsea új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 10:01

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

„Ki akar rúgni?” – így reagált Guardiola az esetleges távozását firtató kérdésekre

Angol labdarúgás
2026.01.02. 18:30

Edzőt vált a Chelsea, a Man. City ellen már nem Maresca irányít – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.01. 13:10

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41

Díjazták november legjobbjait a PL-ben, félpályás gól is nyert

Angol labdarúgás
2025.12.12. 16:26
Ezek is érdekelhetik