PL: Guardiola szerint Haaland Messi és CR szintjén van – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.09. 10:44
null
Guardiola (balra) instrukciói után két gólt szerzett Haaland szombaton (Fotó: Getty Images)
A Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője, Pep Guardiola azt mondta: a csapat norvég csatára, Erling Haaland "ugyanaz a kaliber", mint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.

A spanyol mester azután fogalmazott így, hogy a támadó szombaton két gólt szerzett a Southampton ellen 4–1-re megnyert bajnokin. Haaland a mostani idényben már 44 gólnál tart, ezek közül 30-at a Premier League-ben szerzett.

„Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel két hihetetlen évtizedet élhettünk át, de ő is ezen a szinten van” – mondta Guardiola a BBC-nek, elsősorban a norvég csatár második gólját dicsérve, amely egy akrobatikus mozdulattal született meg Grealish passza után.

„Nem könnyű a levegőben így megszelídíteni a labdát, ráadásul egy olyan magas játékosnak, mint ő. Kivételes gól volt” – mondta a menedzser.

A 22 éves Haaland már csak négy találatra van Alan Shearer és Andy Cole PL-rekordjától, az egy idényen belül szerzett 34 góltól.

A címvédő Manchester City jelenleg a második helyen áll a tabellán, öt ponttal lemaradva az éllovas Arsenaltól.

Haaland szombati duplázása révén egy másik csúcsot is megközelített – írta vasárnapi anyagában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) –: pályafutása 200. találatát 22 évesen és 261 naposan szerezte meg, aminél a 21. században csak a brazil Neymar volt „gyorsabb”. A jelenleg a Paris Saint-Germainben légióskodó dél-amerikai csatár 2014-ben 22 éves és 256 napos korában jutott el a 200-as határig.

E mutatóban az abszolút rekord Peléé. A brazilok tavaly elhunyt világsztárja 200. gólját még tinédzserként jegyezte: amikor 1960. augusztus 10-én eredményes volt klubcsapatában, a Santosban a Noroeste elleni bajnoki meccsen, 19 éves és 292 napos volt – számolta be róla az IFFHS.

HAALAND AKROBATIKUS GÓLJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Southampton–Manchester City 1–4
(Mara 72., ill. Haaland 45., 68., Grealish 58., J. Álvarez 75. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 29 23 3 3 70–27 +43 72
2. Manchester City 29 21 4 4 75–27 +48 67
3. Newcastle United 29 15 11 3 48–21 +27 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham Hotspur 30 16 5 9 55–42 +13 53
6. Aston Villa 30 14 5 11 41–40 +1 47
7. Brighton & Hove Albion 28 13 7 8 52–36 +16 46
8. Liverpool 28 12 7 9 48–33 +15 43
9. Brentford 30 10 13 7 47–40 +7 43
10. Fulham 29 11 6 12 39–40 –1 39
11. Chelsea 30 10 9 11 29–31 –2 39
12. Wolverhampton Wanderers 30 8 7 15 24–42 –18 31
13. West Ham United 29 8 6 15 27–39 –12 30
14. Crystal Palace 29 7 9 13 24–39 –15 30
15. AFC Bournemouth 30 8 6 16 28–57 –29 30
16. Leeds United 29 7 8 14 38–49 –11 29
17. Everton 30 6 9 15 23–43 –20 27
18. Nottingham Forest 30 6 9 15 24–54 –30 27
19. Leicester City 30 7 4 19 40–52 –12 25
20. Southampton 30 6 5 19 24–51 –27 23
Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
4 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
5 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11
Ezek is érdekelhetik