PL: Conte a hétvégi mérkőzés után visszatér a Tottenhamhez

2023.03.03. 17:04
null
Vasárnaptól ismét Conte vezeti az edzéseket (Fotó: AFP)
A szombati, Wolverhampton Wanderers elleni bajnoki után visszatér a Tottenham Hotspurhöz a labdarúgócsapat menedzsere, Antonio Conte, aki februári epeműtétjét követően Olaszországban lábadozik.

Másodedzője, Cristian Stellini – aki távollétében irányította a londoni együttest – pénteken azt mondta, vasárnaptól ismét Conte vezeti majd az edzéseket.

A szakembert február elején operálták meg, majd gyorsan visszatért, de orvosai tanácsára újabb pihenőt iktatott be, s az AC Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő február 14-i első felvonása után hazájában maradt. Éppen a szerdai visszavágón ül majd le ismét a kispadra.

Amíg Conte távol volt, a Tottenham megverte a címvédő Manchester Cityt, valamint a West Ham Unitedet és a Chelsea-t a bajnokságban, így feljött a negyedik helyre a tabellán. Az FA-kupa nyolcaddöntőjében ugyanakkor kikapott a másodosztályú Sheffield Unitedtől és kiesett.

Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
4 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Még sohasem indult Premier League-idény ilyen sok új edzővel

Angol labdarúgás
2026.08.04. 13:06