PL: ismét csereként villant Szon Hung Min, a Spurs megnyerte a derbit

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 19:26
null
Szon Hung Min és Harry Kane öröme a második gól után (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójában a Tottenham Hotspur 2–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet.


Pocsék formába került a Tottenham, amióta 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt hazai pályán – a Spurs a Leicester City otthonában 4–1-es vereségbe szaladt bele, a Milan pedig egygólos sikert aratott a londoniak ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján.

Harry Kane-ék azt a West Ham Unitedet fogadták a Tottenham Hotspur Stadionban, amely csupán a 18. helyen állt a mérkőzés előtt – szombaton az Everton és a Bournemouth is nyert, így csúsztak vissza a kieső helyre a „kalapácsosok”.

A meccs elején nem jegyezhettünk fel sok helyzetet, a 12. percben viszont tizenegyeshez juthatott volna a Tottenham Kehrer kezezése után – a videobíró szerint a megmozdulás nem ért büntetőt...


Az első félidő ráadásában Richarlison és Lenglet is betalálhatott volna, de a brazil lövését Fabianski védte, a francia pedig nem találta el a kaput.

Viszonylag hamar összejött a gól a második félidőben a Spursnek, tizenegy perccel az újrakezdés után Emerson Royalértékesítette Ben Davies passzát a tizenhatoson belül. 1–0

Hamar kiegyenlíthetett volna a WHU, ám Jarrod Bowen lövésére leért Fraser Forster. A 72. percben végleg eldőlt a meccs – a csereként pályára lépő Szon Hung Min Kane átadásából került ziccerbe, és a dél-koreai nem is hibázott, higgadtan gurított Fabianski mellett a bal alsóba. 2–0

Érdekesség, hogy a Spurs hetesének ebben az idényben jobban megy csereként, mint kezdőként – húsz alkalommal szavazott neki bizalmat Antonio Conte a kezdőcsapatban a Premier League-ben, ezeken mindössze egyszer volt eredményes, de már négyszer vette be az ellenfelek kapuját, amikor a kispadról szállt be.


Az észak-londoni együttes simán begyűjtötte a három pontot, s megelőzte az egy meccsel kevesebbet játszó, a Liverpool ellen kétgólos vereséget szenvedő Newcastle Unitedet.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ

Tottenham–West Ham United 2–0 (Emerson Royal 56., Szon Hung Min 72.)

KORÁBBAN
Manchester United–Leicester City 3–0 (Rashford 25., 59., Sancho 62.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Aston Villa–Arsenal 2–4 (Watkins 6., Coutinho 31., ill. Saka 16., Zincsenko 61., E. Martínez 90+3. – öngól, Martinelli 90+8.)
Brentford–Crystal Palace 1–1
(Janelt 90+6., ill. Eze 69.)
Brighton–Fulham 0–1 (Szolomon 88.)
Chelsea–Southampton 0–1 (Ward-Prowse 45+1.)
Everton–Leeds United 1–0 (Coleman 64.)
Nottingham–Manchester City 1–1 (Wood 84., ill. B. Silva 41.)
Wolverhampton–Bournemouth 0–1 (Tavernier 49.)
Newcastle United–Liverpool 0–2 (Núnez 10., Gakpo 17.)
Kiállítva: Pope (22., Newcastle)

 

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 23 17 3 3 51–23 +28 54
2. Manchester City 24 16 4 4 60–24 +36 52
3. Manchester United 24 15 4 5 41–28 +13 49
4. Tottenham 24 13 3 8 44–35 +9 42
5. Newcastle 23 10 11 2 35–15 +20 41
6. Fulham 24 11 5 8 35–30 +5 38
7. Brighton & Hove Albion 22 10 5 7 39–29 +10 35
8. Liverpool 22 10 5 7 38–28 +10 35
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 23 8 7 8 23–23 0 31
11. Aston Villa 23 8 4 11 28–38 –10 28
12. Crystal Palace 23 6 8 9 21–31 –10 26
13. Nottingham Forest 23 6 7 10 18–38 –20 25
14. Leicester City 23 7 3 13 36–41 –5 24
15. Wolverhampton 23 6 5 12 17–32 –15 23
16. Everton 23 5 6 12 17–30 –13 21
17. Bournemouth 23 5 6 12 21–44 –23 21
18. West Ham 23 5 5 13 19–29 –10 20
19. Leeds United 23 4 7 12 28–39 –11 19
20. Southampton 23 5 3 15 19–40 –21 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik