PL: Ez a legszebb gólom, ez biztos – Bukayo Saka

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 11:25
null
Bukayo Saka élete gólját lőtte a Manchester United ellen (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, 3–2-es győzelmet aratott a Manchester United felett az Arsenal a Premier League 20. fordulójában. A mérkőzést követően Mikel Arteta, a hazaiak menedzsere önfeledten értékelte a látottakat, míg Erik ten Hag felhívta a figyelmet arra, hogy tanulniuk kell a hibákból, különben nem fognak nyerni ilyen rangadókat.
„Nem tudom, hogy volt-e korábban ilyen jó hangulat a stadionban, mint a lefújásnál, de ennél nem nagyon lehetne jobb. Gyönyörű pillanat volt, mert csak próbálkoztunk és próbálkoztunk, nem akart megszületni a gól, aztán amikor mégis, várnunk kellett a VAR miatt, de egy felvillanyozó, érzelmes és szenvedélyes pillanat volt.


Hasonló volt a manchesteri mérkőzéshez, mert amikor 2–1-re vezettünk, domináltunk, ám így is gólt kaptunk, és ha nem vagy érzelmileg stabil, ilyenkor el is veszítheted a találkozót. Mi azonban azok voltunk”
– mondta Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere az Arsenal honlapjának.

Erik ten Hag a Manchester United weboldalának nyilatkozva értékelte a találkozót. „Jobban kell védekeznünk. Hibázol, és minden kártyavárként dől szét. Túlságosan könnyű volt a második góljuk, amikor pedig 1–0-ra vezetsz, tudnod kell, hogy meg fognak nyílni a területek a kontratámadásokhoz. Ezeket a leckéket meg kell tanulnunk, hogy a legjobb csapatok ellen is tudjunk nyerni idegenben.

Azt gondolom, hogy a Crystal Palace elleni és a mai meccs is nagyon szoros volt. Nehéz elfogadni, hogy mindkét mérkőzésen a hajrában vesztettünk pontokat. Általában jobban teljesítünk azokban a helyzetekben, amelyekből a gólokat kaptuk”
– zárta mondandóját Ten Hag.

Bukayo Saka, az Arsenal szélsője szenzációs gólt szerzett, nem is becsülte alá találata fontosságát. „Ez a legszebb gólom, ez biztos. Nem hiszem, hogy lőttem volna valaha olyan gólt, ami ezzel versenyezhetne, ráadásul nagyon fontos is volt.”

„Ma magasabb szinten játszottunk, mint korábban. Azt hiszem, megmutattuk, hogy nyomás alatt is tudunk teljesíteni. Ez volt a legkoraibb gól, amit kaptunk az idény során, de harcoltunk az utolsó percig, és Eddie (Nketiah) megszerezte a győztes gólt. Nagyon büszke vagyok rá.”

Luke Shaw, a manchesteriek balhátvédje elismerősen beszélt az „ágyúsokról”. „Jár nekik az elismerés az idei teljesítményükért. Még csak a bajnokság felénél járunk, de megérdemelten állnak a tabella élén. A következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, ugyanis fontos elődöntőt fogunk vívni a Ligakupában a Nottingham Forest ellen. A maihoz hasonló mérkőzéseken akar minden játékos játszani, ezeken lehet igazán fejlődni. Mindannyian sajnáljuk a hajrában kapott gólt, kicsit arcon csapott minket a valóság.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

ARSENAL–MANCHESTER UNITED 3–2 (1–1)
London,
Emirates Stadion. V: Taylor
ARSENAL:
Ramsdale – White (Tomijaszu, a szünetben), Saliba, Gabriel, Zincsenko – Ödegaard (Holding, 90+3.), Partey, Xhaka – Saka, Nketiah, Martinelli (Trossard, 82.). Menedzser: Mikel Arteta
MAN. UNITED:
De Gea – Wan-Bissaka, Varane (Garnacho, 90+3.), Li. Martínez, Shaw – McTominay, Eriksen – Antony (Fred, 71.), B. Fernandes, Rashford – Weghorst. Menedzser: Erik ten Hag
Gólszerző: Nketiah (24., 90.), Saka (53.), ill. Rashford (17.), Li. Martínez (59.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 19 16 2 1 45–16 +29 50
2. Manchester City 20 14 3 3 53–20 +33 45
3. Newcastle 20 10 9 1 33–11 +22 39
4. Manchester United 20 12 3 5 32–25 +7 39
5. Tottenham 20 10 3 7 39–31 +8 33
6. Brighton & Hove Albion 19 9 4 6 37–27 +10 31
7. Fulham 20 9 4 7 32–29 +3 31
8. Brentford 20 7 9 4 32–28 +4 30
9. Liverpool 19 8 5 6 34–25 +9 29
10. Chelsea 20 8 5 7 22–21 +1 29
11. Aston Villa 20 8 4 8 23–27 –4 28
12. Crystal Palace 20 6 6 8 18–27 –9 24
13. Nottingham Forest 20 5 6 9 16–35 –19 21
14. Leicester City 20 5 3 12 28–35 –7 18
15. Leeds United 19 4 6 9 26–33 –7 18
16. West Ham 20 5 3 12 17–25 –8 18
17. Wolverhampton 20 4 5 11 12–30 –18 17
18. Bournemouth 20 4 5 11 19–42 –23 17
19. Everton 20 3 6 11 15–28 –13 15
20. Southampton 20 4 3 13 17–35 –18 15
Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
13 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik