PL: a Brentford idén másodszor hosszabbított edzőjével

2022.12.24. 11:58
null
Frank 2016 decembere óta a Brentford alkalmazottja (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Brentford idén másodszor is meghosszabbította a csapat dán vezetőedzőjének, Thomas Franknak a szerződését.

A klub szombati közlése nyomán az új megállapodás értelmében a szakember további két évig, 2027 nyaráig kötelezte el magát. A Brentford legutóbb január végén hosszabbított Frankkal, akkor 2025 nyaráig állapodtak meg egymással a felek.

A 49 éves szakember 2016 decemberében segédedzőként került a csapathoz, amelynek 2018 októberében lett a vezetőedzője. Irányításával a gárda két egymást követő szezonban a harmadik helyen végzett a másodosztályban, tavaly nyáron pedig kiharcolta a feljutást, és 1947 után első alkalommal került a legjobbak közé, ahol aztán a 13. helyen zárt.

Frank ténykedése alatt a feljutás mellet a Brentford elődöntős volt a Ligakupában, 2019-ben pedig a 16 közé jutott az FA-kupában.

A Premier League most zajló idényében 15 mérkőzésen 19 pontot szerzett, amellyel a tabella 10. helyét foglalja el. Az együttes a bajnoki szezon folytatásának nyitányán, hétfő kora délután a negyedik helyezett Tottenham Hotspurt fogadja.

Legfrissebb hírek

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
2 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
2 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
22 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55