MU: Lingardot éltették a szurkolók a Forest legyőzése során

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 13:32
null
Jesse Lingardot a második félidő elején cserélték le (Fotó: AFP)
Amint arról már korábban beszámoltunk, a Manchester United 3–0-ra legyőzte a Nottingham Forestet az angol labdarúgó Premier League 17. fordulójának keddi játéknapján. A kiesés elől menekülő vendégeknél 53 percet játszott a nyárig az MU-t erősítő Jesse Lingard, aki nagy tapsot kapott lecserélésekor az Old Trafford közönségétől.


Jesse Lingaard
2001-ben került utánpótlás-játékosként a Manchester Unitedhez. Az első csapatban tétmeccsen 2014 augusztusában mutatkozott be, s a klubot 2022 nyaráig csak kölcsönben hagyta el. Az előző nyáron az újonc Nottingham Forest játékosa lett – kedd este pedig távozása óta először lépett pályára az Old Traffordon.

A csapata sima, 3–0-s vereségét hozó találkozón combizomsérülésének gyanúja miatt csak 53 perc jutott Lingardnak, akit lecserélésekor a hazai szurkolók is megtapsoltak, a lefújást követően pedig Marcus Rashford cserélt mezt vele, akivel korábban több mint száz meccsen szerepelt együtt.


ANGOL PREMIER LEAGUE

17. FORDULÓ
Manchester United–Nottingham Forest 3–0
(Rashford 19., Martial 22., Fred 87.)

 

Az állás a keddi játéknap végén
1. Arsenal 15 13 1 1 36–12 +24 40
2. Newcastle 16 9 6 1 32–11 +21 33
3. Manchester City 14 10 2 2 40–14 +26 32
4. Tottenham 16 9 3 4 33–23 +10 30
5. Manchester United 15 9 2 4 23–20 +3 29
6. Liverpool 15 7 4 4 31–18 +13 25
7. Brighton & Hove Albion 15 7 3 5 26–20 +6 24
8. Chelsea 15 7 3 5 19–17 +2 24
9. Fulham 16 6 4 6 27–26 +1 22
10. Brentford 16 4 8 4 25–27 –2 20
11. Crystal Palace 15 5 4 6 15–21 –6 19
12. Aston Villa 16 5 3 8 17–25 –8 18
13. Leicester City 16 5 2 9 25–28 –3 17
14. Bournemouth 16 4 4 8 18–34 –16 16
15. Leeds United 14 4 3 7 22–26 –4 15
16. West Ham 16 4 2 10 13–20 –7 14
17. Everton 16 3 5 8 12–19 –7 14
18. Wolverhampton 16 3 4 9 10–25 –15 13
19. Nottingham Forest 16 3 4 9 11–33 –22 13
20. Southampton 16 3 3 10 14–30 –16 12
Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Osztrák játékvezetőt jelöltek a Nottingham–Ferencváros El-mérkőzésre

Európa-liga
2026.01.27. 11:39

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik