MU: kiderült, miért szedték le a Ronaldót ábrázoló plakátot

R. D. P.R. D. P.
2022.11.17. 10:36
null
Nem az interjú miatt került le a plakát, de Ronaldo helyzete továbbra is tisztázatlan az MU-nál (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a Sky Sportsnak megerősítette, hogy a Cristiano Ronaldót is ábrázoló óriásplakátot azért távolították el az Old Traffordról, mert a stadionban hamarosan rögbimérkőzéseket rendeznek. A szerdai felvétel, amelyen éppen leszedik a portugál világsztár képét, bejárta a nemzetközi sportsajtót.

 

A plakát eltávolítása annak tükrében vált igazán érdekessé, hogy Ronaldo az elmúlt napokban nagy port kavaró interjút adott a The Sunnak, amelyben többek között az MU működését és a klub menedzserét, Erik ten Hagot is kritizálta. A találgatások szinte azonnal elindultak a felvétel megjelenését követően, az ügy hátterében azonban nem a „bosszú” áll, hanem az, hogy vasárnap az Old Traffordon rendezik a férfi és a női ligarögbi-világbajnokság döntőjét.

 

 


 

A Manchester United egyszer már kiadott egy hivatalos közleményt a Ronaldo-interjú kapcsán, akkor így fogalmazott a klub:

„A Manchester United tisztában van a sajtóvisszhanggal, amelyet a Cristiano Ronaldo által adott interjú generált. A klub a tények tisztázását követően átgondolja a következő lépéseket. A célunk továbbra is az idény második felére való felkészülés, megőrizve a hitet, az egységet, amely kiépült a játékosok, a menedzser, a stáb és a szurkolók között.”

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45