Premier League: az 1000. hazai PL-góljával nyert a Tottenham

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2022.08.20. 15:25
null
Csatár a magasban (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 3. fordulójának nyitó mérkőzésén a Tottenham Harry Kane találatával megverte odahaza a Wolverhamptont.


ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Tottenham–Wolverhampton 1–0
(H. Kane 64.)

1970 óta nem hozott döntetlent ez a párharc, amelyre a vendégek hét portugállal álltak ki, ez rekord Angliában, ahol a briteket hagyományosan nem számítják légiósnak.

A nemrégiben 32.6 millió euróért igazolt Goncalo Guedes átadásából Rúben Neves kapásból veszélyeztetett, majd az örökifjú Joao Moutinho labdaszerzése után Guedes lőtt a 16-oson belülről jobbal a jobb alsó sarok mellé.

A jó kezdés után leült a mérkőzés, legalább volt ideje a kameráknak, hogy megkeressék a VIP-ben a nagy Ronaldót.

Neves beadása után a most debütáló, a nyáron 45 millió euróért vett Matheus Nunes a bal alsó mellé fejelt nyolc méterről, középről, majd Harry Kane ugyanilyen távolságról és ugyanilyen módon a jobb felsőbe küldte volna a labdát, hanem ér oda José Sá kapus.

Harry Kane a szünet után az ötös elől sokkal jobban fejelt kapura, mint előtte, ám ezúttal a lécet találta el, de csak megszerezte az ék a Tottenham 1000. hazai PL-gólját, egyben a saját 250. gólját a londoni csapatban.

„Természetesen” fejjel talált a kapuba, Ivan Perisic csúsztatása után.


Ennyiszer egy csapat színeiben még senki sem volt eredményes a PL-ben!

A hajrára fordulva Neves szabadrúgása nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot, majd többször is veszélyes támadást vezettek a vendégek, Antonio Conte majdnem felrobbant mérgében a kispad előtt (de nem szólalkozott össze senkivel sem).

Az utolsó percekben Richarlison és Pierre-Emile Höjbjerg is kihagyott egy-egy helyzetet, de ez is belefért: Tottenham-sikerrel indult a harmadik forduló.

Kane a Tottenham legjobb góllövője a PL-ben, a sorozatban ő szerezte egy naptári év alatt a legtöbb gólt, 39-et, ő volt a legtöbbször eredményes idegenben, 96-szor, és hétszer volt a hónap játékosa a bajnokságban.

Crystal Palace–Aston Villa 3–1 (Zaha 7., 68., Mateta 71., ill. Watkins 5.)
Everton–Nottingham 1–1
(Br. Johnson 81., ill. Gray 88.)
Fulham–Brentford 3–2 (Reid 1., Palhinha 20., A. Mitrovics 90., ill. Nörgaard 44., Toney 71.)
Leicester City–Southampton 1–2
(Maddison 54., ill. Ché Adams 68., 84.)


Később
18.30: Bournemouth–Arsenal (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Tottenham 3 2 1 – 7–3 +4 7
2. Manchester City 2 2 – – 6–0 +6 6
3. Arsenal 2 2 – – 6–2 +4 6
4. Fulham 3 1 2 – 5–4 +1 5
5. Brentford 3 1 1 1 8–5 +3 4
6. Newcastle 2 1 1 – 2–0 +2 4
7. Leeds United 2 1 1 – 4–3 +1 4
8. Chelsea 2 1 1 – 3–2 +1 4
9. Brighton & Hove Albion 2 1 1 – 2–1 +1 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 4–4 0 4
11. Nottingham Forest 3 1 1 1 2–3 –1 4
12. Southampton 3 1 1 1 5–7 –2 4
13. Bournemouth 2 1 – 1 2–4 –2 3
14. Aston Villa 3 1 – 2 3–6 –3 3
15. Liverpool 2 – 2 – 3–3 0 2
16. Everton 3 – 1 2 2–4 –2 1
17. Wolverhampton 3 – 1 2 1–3 –2 1
18. Leicester City 3 – 1 2 5–8 –3 1
19. West Ham 2 – – 2 0–3 –3 0
20. Manchester United 2 – – 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
8 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
9 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
13 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
15 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
16 órája

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Minden más foci
17 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30