MU: Rabiot helyett Casemiro? A brazil klasszis is a kiszemeltek között

B. D. K.B. D. K.
2022.08.17. 15:40
null
Casemiro valóban erősítést jelentene a középpályára (Fotó: Getty Images)
A szebb időket is megélt angol Manchester United védekező középpályást keres, s mivel hamarosan zárul a nyári átigazolási időszak, egyre inkább sürgeti az idő. Most úgy tűnik, a manchesteriek Adrien Rabiot-val nem tudnak megállapodni, ezért más opciók után néznek – írja a The Athletic.

 

Az átigazolásokban mindig jól informált újságíró, David Ornstein szerint igen valószínűtlen, hogy Adrien Rabiot az MU-hoz kerülne a nyáron. A Juventusszal ugyan sikerült megegyezni a 27 éves francia játékos áráról, a védekező középpályással mostanáig nem jutottak dűlőre. Ugyan a United nagy fizetéssel csábítja Rabiot-t, a képviselője (aki egyben édesanyja is) még több pénzt szakítana le a klubról.

Erik ten Hagékat azonban sürgeti az idő, pláne a pocsék bajnoki rajt ismeretében, ezért más opciók után néznek. A manchesteriek legújabb kiszemeltje most nem más, mint a Real Madrid ötszörös Bajnokok Ligája-győztes játékosa, Casemiro, de Moisés Caicedo is a listájukon van, aki a PL nyitó fordulójában a Brighton színeiben nyerni tudott az Old Traffordon.

Az MU-nál abban bíznak, hogy még a piac zárása előtt egy klasszis játékossal meg tudják erősíteni a középpálya közepét. A klub továbbra sem mondott le Frenkie de Jongról, de egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy az FC Barcelona holland futballistája Manchesterben köt ki.


Lisandro Martínez személyében egyébként már egy olyan játékost igazolt a csapat, aki képes lehet betölteni a védekező középpályás szerepet (Paul Pogba 6-os mezszáma is az övé lett), de Ten Hag eddig a védelem közepén számolt vele.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56