PL: Chelsea, Roma, Bayern? Az MU nem válna meg CR-től – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 16:55
null
Marad Manchesterben Cristiano Ronaldo? (Fotó: AFP)
Noha egy év sem telt el azóta, hogy Cristiano Ronaldo visszatért a Premier League-ben szereplő Manchester Unitedhez, a nemzetközi sajtóban egyre több pletyka kering arról, hogy az ötszörös aranylabdás portugál klasszis még ezen a nyáron klubot vált.

 

Bár éppen szünetelnek az európai topligák, s válogatott mérkőzéseket sem rendeznek, az elmúlt napok megint Cristiano Ronaldo a fő téma a nemzetközi sajtóban. A kezdeti hírek arról szóltak, hogy CR marad a következő idényben csak az Európa-ligában induló Manchester Unitednél, majd különféle pletykák jelentek meg a távozásával kapcsolatban.

A német Bild arról írt, a portugál a Bayern Münchenhez szerződhet – ezt azóta már cáfolta is a bajorok sportigazgatója, Hasan Salihamidzic –, a La Gazzetta dello Sport vasárnapi címlapja arról számolt be, hogy a Roma áll közel CR megszerzéséhez, míg a brit sajtóban a Chelsea érdeklődéséről lehetett több helyen is olvasni. Az összekötőkapocs mindenhol Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes volt, aki állítólag több klubbal is felvette a kapcsolatot.

Éppen ezek miatt a hírek miatt öntött tiszta vizet a pohárba a Sky Italia újságírója, az átigazolási hírek terén mindig megbízható Fabrizio Romano: „A Manchester United ragaszkodik az álláspontjához, miszerint Cristiano Ronaldo nem eladó, a vezetőség szeretné megtartani a következő idényre. Ettől függetlenül Jorge Mendes több klubbal is tárgyal, felméri a lehetőségeket – a Bayern nem érdeklődik. Ronaldo kedveli Erik ten Hag (az MU új menedzsere – a szerk.) elképzeléseit, de szeretné felmérni a piacot, a klubok ambícióit is" – írta Twitter-oldalán.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
5 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49
Ezek is érdekelhetik