MU: a klub visszautasította Ten Hag egyik fontos kérését

B. D. K.B. D. K.
2022.06.16. 16:35
null
Ten Hag ennek biztosan nem örül (Fotó: Getty Images)
A Manchester United új menedzsere, Erik ten Hag komoly és nehéz feladat előtt áll, újjá kell építenie az angol klubot. A házat is az alappal kell kezdeni, s a holland szakember is valahogy így gondolkodhatott, hiszen az Old Trafford és az edzőpályák gyepével kapcsolatban máris egy kéréssel fordult a klub illetékeseihez – tudta meg a The Sun.

 

Munkamániás, alapos, elkötelezett – tőle várja a megváltást a Manchester United
A részletek megszállottja, „Mini Guardiola” – Ten Hag edzői útja Haaksbergenből Manchesterbe

Az MU menedzsere egy listát állított össze a kéréseiről, de az egyiket már most jelezték, nem tudják neki teljesíteni. Azt kérte, hogy a carringtoni edzőközpont pályáin, valamint az Old Traffordon is 1.5 centiméter magasságra nyírják le a füvet a gyorsabb passzokért és a gyorsabb játék megteremtésért.

Erik ten Hag az Ajax pályamunkásait is erre kérte, amikor a holland csapatot irányította, de Manchesterben a klímára hivatkozva nem tudnak eleget tenni a kérésének. Azt állítják, hogy a két centiméternél alacsonyabb fű nem élné túl az időjárási körülményeket, különösképp a csípősebb, hidegebb napokat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy amit a holland mester Amszterdamban megtehetett a fűvel, azt Manchesterben nem, így pedig nehezebb lesz megkövetelnie a kívánt sebességet a játékban.

A Manchester United a Brightonnal játszik a Premier League 2022–2023-as kiírásának első fordulójában, míg a felkészülést a Liverpool elleni csúcsmeccsel kezdi.

Legfrissebb hírek

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
12 órája

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 21:26

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:55

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
Tegnap, 16:46

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:10

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34