Barca: „De Jongnak már nincs helye a klubnál, irány a Man. United”

2022.06.10. 12:32
null
Van der Vaart szerint De Jongnak már nincs helye a Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Rafael van der Vaart, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur egykori labdarúgója szerint Frenkie de Jongnak el kell hagynia a Barcelonát a Manchester United kedvéért.


„A Manchester United az ideális együttes De Jong számára. Az új menedzser pontos tudja, mire képes és mire nem. Ráadásul a »vörös ördögökre« ráfér a kvalitás a középpályán”
– mondta Rafael van der Vaart.

„A katalánoknál néhány játékos hasonlóan, sőt még jobban is játszott De Jongnál. Amíg azok a futballisták ott vannak, neki nincs helye a klubnál. A Man. Unitednél inkább olyan szerepe lehet, mint a holland válogatottnál” – tette hozzá a 39 esztendős szakember.

Az biztos, hogy a 25 esztendős középpályást Erik ten Hagnál egyetlen menedzser sem ismeri jobban – De Jong korábban az Ajaxnál parádésan futballozott a Manchester United újdonsült trénerének irányítása alatt.

A Barcelona minden bizonnyal hajlandó lesz eladni a hollandot, hiszen borzasztó anyagi helyzetben van: Eduard Romeu szerint félmilliárd euróra lenne szükség ahhoz, hogy megmentsék a klubot. A Barcelona pénzügyekért felelős elnökhelyettese egy héttel a klub közgyűlése előtt drámai szavakat használt, de érzékeltette azt is: vannak terveik.

Arról is beszámoltunk, hogy ha De Jong távozik a Camp Nouból, Bernardo Silva lehet a megoldás a Barcánál.

 


 

 

„”

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
19 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
23 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09