Videó: micsoda utolsó forduló! Az angol csapat hétgólos győzelme feljutást ért

2022.05.09. 12:53
Az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnokság (League Two) utolsó fordulójában a Bristol Rovers és a Northampton között hatalmas csata dúlt a feljutást jelentő harmadik pozícióért. Előbbi az utolsó helyen álló Scunthorpe-pal otthon, utóbbi idegenben a Barrow-val játszott.
AZ ÜNNEPLÉS PILLANATAIRÓL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)
AZ ÜNNEPLÉS PILLANATAIRÓL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)

A forduló előtt mindkét csapatnak 77 pontja volt, a negyedik, osztályozó helyen álló Bristolnak +15-ös, a harmadik, egyenes ágon feljutó pozíciót elfoglaló Northamptonnak +20-as volt a gólkülönbsége.

A mérkőzéseket egy időben rendezték. A Northampton 22 perc alatt háromgólos előnyre tett szert a 22., de biztos bennmaradó Barrow ellen, így a Bristolnak az előzéshez ekkor már nyolccal kellett volna nyernie.

A Rovers az első félidőben két góllal vezetett, s mivel a riválisuk is 3–1-re, ugyanúgy álltak, mint a fordulót megelőzően. A Bristolnak a szünet utánra az volt a feladata, hogy valahogyan ledolgozza az ötgólos hátrányát a Northamptonnal szemben. Az utolsó negyedórába lépve 4–0-ra vezetett, tehát még további három gól hiányzott a csapatnak, ezt pedig szűk tíz perc alatt le is tudta dolgozni (7–0). Mivel a Northampton újabb gólt már nem tudott szerezni (1–3), mindkét gárda +22-es gólkülönbséggel zárta a bajnokságot, de a Bristol végzett a harmadik helyen a több lőtt gólja miatt.

Íme, a szurkolók reakciója a hetedig gól után, valamint a lefújás utáni pillanatokban!

Legfrissebb hírek

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38