Videó: „Ott van életem top 10 élménye között” – Ryan Reynolds csapata már megint mit művelt?!

B. D. K.B. D. K.
2022.04.03. 11:07
A múlt hétvégén számoltunk be az AFC Wrexham csodálatos fordításáról az angol ötödosztályban, szombaton pedig ismét emlékezetes győzelmet aratott hazai pályán a walesi együttes.

Ezúttal a Wrexham egyik hollywoodi színésztulajdonosa, Ryan Reynolds is helyszínen tekintette meg csapata mérkőzését, és milyen jól tette! A walesi csapat a bajnokságban aratott 6–5-ös diadala után most ismét két gólt szerzett a ráadásban, ezúttal viszont az FA Trophy elnevezésű kupasorozatban (2–0).

„Ezt személyesen átélni életem tíz legjobb élménye közé tartozik. Köszönöm, Wrexham!” – fűzte az első gól videójához Ryan Reynolds a Twitter-oldalán, aki a múlt héten a hatalmas fordítás után viccesen kijelentette, hogy majd Walesben temessék el.


A meccs előtt még nagyon feszült volt Reynolds.

A Deadpool sztárjának tulajdonostársa, a szintén színész Rob McElhenney is posztolt, ő már készen áll a Wembleyre a nagy győzelem után.


A Wrexham ráadásul azt a Stockportot ejtette ki az elődöntőben, amely minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi 21 mérkőzésén nem talált legyőzőre (20 győzelem és egy döntetlen), s magabiztosan vezeti az angol ötödosztályt, feljutása már szinte biztos. A walesi csapat legutóbb 2015-ben tudta legyőzni a Stockportot, akkor is emlékezetes módon, hiszen – szintén az FA Trophyban – 6–1-re nyert.

Az FA Trophy az angol futball harmadik legrangosabb kupasorozata az FA-kupa és a Ligakupa után, a döntőt a Wembleyben rendezik.


A Stockport elleni mérkőzés hőse Paul Mullin volt, aki a 91. percben, majd a 95. percben is gyönyörű gólt szerezve juttatta fináléba a csapatát. Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi meccsén is betalált, akkor viszont az 1. percben volt eredményes.


A múlt héten is volt a csapatnak egy duplázója a ráadásban, akkor Jordan Davies a 91.-ben és a 97.-ben vette be a kaput, s ezzel fordított a gárda 6–5-re. Davies teljesítményét a FIFA 22-ben is elismerték, kapott egy felturbózott lapot (az eredeti kártyája 61-es).

MICSODA HANGULAT – EZ VÁRHATÓ A WEMBLEYBEN IS!


A döntőben a Wrexham ellenfele a Bromley lesz, amely az ötödosztályban a tizedik helyen áll.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
9 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:39

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
2026.06.11. 22:50

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56
Ezek is érdekelhetik